Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Júniusban jelentősen változnak a készpénz behozatalának szabályai az Európai Unió külső határain: szigorúbbá válik az ellenőrzés, és ezentúl egyebek mellett az aranyérmék, aranyrudak értéke is beleszámít az összeghatárba.
A készpénznyilatkozatot továbbra is be kell nyújtani a vámhatóságokhoz az Európai Unió területére belépéskor és a kilépéskor is annak, aki 10 ezer euró, vagy más valutában ezzel egyenértékű, illetve ezt meghaladó összegű készpénzt tart magánál. Az összeg több tételből is állhat, és a számításnál nem csak a bankjegyeket és pénzérméket kell figyelembe venni – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményéből.
A 10 ezer eurós értékbe beleszámítanak:
A vámhatóságok akkor is kérhetnek készpénznyilatkozatot a 10 ezer euró, vagy ezt meghaladó összegű készpénzről, ha azt postán, a rakomány részeként vagy futárral továbbítják.
Aki bizonytalan abban, hogy kell-e készpénznyilatkozatot kitöltenie, érdeklődjön a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, illetve saját nemzeti hatóságainál, vagy külső uniós határátlépéskor a vámtisztviselőnél.
(Adó Online)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!