Szja-határidő közeleg


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Január végéig kérhetik a magánszemélyek, hogy a 2012. évi személyi jövedelemadójukat munkáltatójuk állapítsa meg és számolja el a különbözetet – írja közleményében a NAV.


A NAV közleménye szerint a magánszemélyek – adóbevallás benyújtása helyett – a munkáltató közreműködésével tehetnek eleget a 2012. évi adókötelezettségének, ha a munkáltató vállalja az adó megállapítását.

Ezt a magánszemélyek a 12NY29 számú nyilatkozat kitöltésével kérhetik, a nyilatkozatot és a hozzá tartozó tájékoztatót a NAV honlapjáról lehet letölteni. Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adó-megállapítást, (12NY30. számú) nyilatkozatában ezt a tényt is közölnie kell.

A munkáltató nem köteles elfogadni a magánszemély adó-megállapítást kérő nyilatkozatát. Abban az esetben, ha a munkáltató nem vállalja a munkáltatói adó-megállapítást, úgy köteles tájékoztatni a magánszemélyt az adónyilatkozat vagy az egyszerűsített bevallás benyújtásának lehetőségéről.

A magánszemély akkor kérheti a munkáltatói adó-megállapítást, ha 2012-ben kizárólag a munkáltatójától – egymást követően fennálló munkaviszonyok esetén a korábbi munkáltatóktól – szerzett bevallási kötelezettség alá eső, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott jövedelmet. A magánszemély az adó-megállapításhoz szükséges igazolásokat, ideértve a korábbi munkáltatótól kapott igazolást is, 2013. március 20-ig köteles a munkáltatójának átadni.

Ha az adót nem a munkáltató állapítja meg, akkor a magánszemély február 15-ig választhatja az adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallást, vagy május 21-ig (egyéni vállalkozók, áfa-fizetésre köteles magánszemélyek február 25-ig) személyijövedelemadó-bevallást köteles benyújtani.

Tavaly a magánszemélyek 15 százaléka bízta munkáltatójára bevallása elkészítését – emlékeztet az adóhatóság.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.