Tállai: kiemelten ellenőrzik a kockázatos adósokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szabályok szándékos megszegését büntetné elsősorban az adóhatóság.


A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a NAV Egerben tartott kétnapos konferenciájának zárónapján.

Ha részletesen szeretné megismerni a helyi adók változásait,
akkor ezt most szakértő előadókkal konzultálva teheti meg képzésünkön. Részletekért kattintson >>>

Az idén már az adózói minősítésen alapuló ellenőrzésekre épül a hivatal tevékenysége. A legfontosabb cél a csalárd szándékkal létrehozott értékesítési láncolatok gyors feltárása, az áfacsalásokban részvevők kiszűrése, a költségvetési károkat okozó személyek beazonosítása – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, hogy az elektronikus számlázással az adócsalás elleni küzdelem és az adóellenőrzések hatékonysága is javulhat.

A NAV vezetője arra is kitért: a gazdasági társaságok és a magánszemélyek ellenőrzései 2016-ban egymásra fognak épülni. Az új szabályokhoz igazodva a vagyonosodási vizsgálatok a bűnügyi jelzések alapján indulnak.

Tállai András elmondta: kiemelt figyelmet fordítanak az online pénztárgépek, az internetes kereskedelem és a közúti áruforgalom célzott ellenőrzésére is. Ez utóbbit a NAV az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) folyamatosan vizsgálja, csökkentve a virtuális szállítmányok számát, feltárva az adóelkerüléseket. A rendszer bevezetése óta az ekáer-adatok alapján indított adóellenőrzések csaknem 70 százaléka zárult megállapítással.

Az államtitkár közölte azt is, hogy 2017 januárjáig mintegy 30-50 ezer új online pénztárgépet helyeznek üzembe.

Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: az idén növelik a jövedéki ellenőrzések számát is, a NAV jelenlétére kell számítani a fémkereskedőknél, az üzemanyagtöltő állomásokon, valamint kiemelt feladatnak tekintik a hamisítások és a szerzői jogvédelemhez kapcsolódó jogsértések felderítését is.

Hangsúlyozta: az irányelvek szerint ellenőrzik a társasági adónál indokolatlanul elszámolt költségeket, ráfordításokat, az adóalap-módosító tételek jogszerűségét és a transzferár-képzés gyakorlatának helyességét is. Szintén fokozott ellenőrzésre számíthatnak a tartósan veszteségesen működő és a bevallási kötelezettségüket nem teljesítő egyéni vállalkozók.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.