Tisztújítás az Adótanácsadók Egyesületénél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb 4 évre bizalmat kapott Zara László elnök, az elnökséget három taggal bővítették – derül ki a szervezet az Adó Online-nak küldött közleményéből.


A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete 2016. január 28-i közgyűlésén meghallgatta az előző időszakról szóló beszámolókat, értékelte a szervezet munkáját, és megválasztotta új tisztségviselőit a következő 4 évre.

Az egyesület tagsága újabb 4 évre szavazott bizalmat Zara László elnöknek, Vadász Iván és Siklós Márta, Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna és Kovács Dénes elnökségi tagoknak. Az elnökség 3 új taggal bővült, így a következő időszakban dr. Alexy Miklós, Kerényi Máté és dr. Vágyi Ferenc is erősíti az elnökséget.

Az elnökség feladatai közé tartozik az egyesület munkájának irányítása, a célokkal kapcsolatos stratégiai álláspont, a bel- és külföldi szervezetekkel történő együttműködés kialakítása. E mellett dönt szervezeti kérdésekben is: például bizottságokról, tisztségviselőkről, a területi szervezetekről. Etikai kérdésekben feladata az eljárás lefolytatása és a döntések meghozatala. Az elnökség évente 3-szor ülésezik.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Az elnökségen túl a rendezvényen megválasztották a felügyelő bizottság tagjait is, amely az egyesület alapszabályának, közgyűlési, elnökségi, elnöki döntések betartását, az egyesület gazdálkodásának szabályszerűségétfelügyeli. A bizottság elnöke Boros Eszter lett, munkáját Lenkei Istvánné és Budzsáklia Istvánné FB tagok fogják segíteni.

A tisztségviselők munkájukat díjazás nélkül, társadalmi munkában végzik.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.