Uber: még kérdés, nyomoztat-e az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatóságtól kéri az ügyészség a feljelentés kiegészítését.


 Feljelentéskiegészítést rendeltek el az Uberrel kapcsolatban költségvetési csalás miatt tett feljelentés ügyében – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítésének teljesítésével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg. 

A kerületi ügyészség azért döntött így, mert a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni. A feljelentéskiegészítés határideje tizenöt nap, indokolt esetben ugyanennyivel meghosszabbítható. Eredményéről, a feljelentésről hozott érdemi döntésről a nyomozó hatóság adhat majd tájékoztatást.

A Magyar Nemzet kedden írta, hogy információi szerint nagy összegű költségvetési csalás miatt feljelentés érkezett a főügyészséghez az Uberrel kapcsolatban.

Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint. 

Nagykommentár a cégtörvényhez

A szerzők gazdasági és cégügyekkel foglalkozó bírák, akik a joggyakorlat szemszögéből, a módosításokat objektíven, de kritikusan szemlélve segítik a jogalkalmazókat a gazdasági jog értelmezésében. 

További információ és megrendelés >>

Az okostelefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással az autósok és az utasok online találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az Uber-sofőrök magyarországi számlájukra kapják meg bevételeiket. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a taxisok szerint az Uber ellehetetleníti a taxitársaságokat, és az adózása is átláthatatlan a számlázás nélküli online fizetés miatt. 

Ezekre reagálva az Uber rendszere február elsejétől minden utazásról a magyar előírásoknak megfelelő elektronikus áfás számlát állít ki az autóspartner nevében – jelentette be hétfőn a cég.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.