Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Több mint 10 millió forintnyi hamis ruhát és rúzst találtak a pénzügyőrök egy román férfi autójában, amit a lepsényi pihenőhelyen ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Az utasokat és csomagokat is szállító külföldi sofőr a pihenőhely egyik épülete mellé megpróbált elrejteni a járőrök elől egy kartondobozt, amely több mint háromszáz, egy ismert luxusmárka logójával ellátott szájfényt rejtett. A raktérben ismert márkajelzésű ruhaneműket is találtak, azok mindegyike hamisítvány volt.
A sofőr a rejtegetési kísérlete ellenére is azt állította, hogy nem tudott a dobozok tartalmáról – tudatta a vámhivatal. A járőrök a 325 jogsértő terméket lefoglalták, azokkal az elkövető több mint tízmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak. A NAV munkatársai iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indítottak eljárást.
A közleményben a vámhivatal arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepek közeledtével egyre többször bukkannak fel hamis áruk a piacon. Hozzátettek: a hamis termékek kiszűrése azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségügyi és minőségi kockázatot jelentenek.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!