Több ponton változnak az adótörvény-tervezetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszűnik a pénzügyi szervezetek különadója, még vonzóbb lesz a kiva, és emelkedik a cigaretta jövedéki adója – mindez az adócsomag parlamenti vitáján hangzott el.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a parlamenti vita zárszavában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány nem támogatja a cafeteria jelenlegi rendszerének fenntartását kezdeményező ellenzéki javaslatokat. Szerinte a cafeteria átalakítása a munkavállalók érdekeit szolgálja azzal, hogy visszaszorítja a nem pénzben adott juttatások szerepét. Hozzátette: a Szép-kártyával ugyanakkor a munkaadók a jövőben is hozzájárulhatnak a munkavállaló pihenéssel, rekreációval kapcsolatos kiadásaihoz.

Közölte: az uniós irányelvben foglalt követelményeknek való megfelelés érdekében Magyarországnak emelnie kell a cigaretta jövedéki adóját. Így a cigaretta és a fogyasztási dohány adómértékét a piaci sokkhatás és a feketepiac élénkülésének elkerülése érdekében három lépcsőben emelik – 2018. szeptember 1-jétől, 2019. január 1-jétől és 2019. július 1-jétől -, így az árnövekedés fokozatosan megy végbe, lépésenként 30-40 forinttal emelkedhet a cigaretta dobozonkénti ára – ismertette az államtitkár.

Elmondta: egy bizottsági módosító indítvány a befektetési vállalkozások, pénzügyi szervezetek különadójának megszüntetésére tesz javaslatot, és ez illeszkedik a pénzügyi szektor folyamatos tehercsökkentését célzó lépések körébe. Elmondta: a kisvállalati adót (kiva) illetően a bizottsági módosító indítvány azt javasolja, hogy már 2018. december 1-jétől hatályba lépjenek a kedvezőbb választási feltételek, így az eltérő adózók már 2019. január 1-jétől a kiva hatálya alá kerülhessenek.

Ismertetése szerint a kormány támogatja a gazdasági bizottság javaslatát, amely a baleseti adó biztosítási adóba beolvadását fokozatossá teszi, így az nem mindegyik biztosított esetén szűnik meg 2019. január 1-jétől, hanem 2019-es biztosítási évfordulóktól válik hatályossá. Kitért arra is, hogy az egyéni vállalkozók személyi jövedelemadó-bevallási és befizetési határideje egységese május 20-a lesz 2019. után, ami már a 2018-as adóévre is irányadó lesz.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.