Tőkekivonási adókat érintő, az EU Bíróság által hozott jogesetek (1. rész)
Az adóelkerülés szabályainak egységesítése az Európai Unió fő célja, mely tekintetében számos az adóelkerülést érintő intézkedés, rendelkezés is született. Tőkekivonási adókra vonatkozó rendelkezést a belső piac működését közvetlenül érintő adóelkerülési gyakorlatok elleni szabályok megállapításáról szóló, a Tanács 2016/1164 irányelv is tartalmaz, melynek Preambuluma (10) szerint a tőkekivonási adók azt hivatottak biztosítani, hogy amennyiben egy adózó valamely állam adójogrendszeréből azon kívülre helyezi eszközeit vagy adóügyi illetőségét, a szóban forgó állam megadóztathassa a területén keletkezett tőkenyereségek gazdasági értéket még akkor is, ha a tőkekivonás időpontjában még nem realizálták az említett nyereséget.
Ezért meg kell határozni azokat a konkrét eseteket, amelyekben az adózók a tőkekivonási adóra vonatkozó szabályok hatálya alá tartoznak és adózni kötelesek az áthelyezett eszközeik tekintetében keletkezett, nem realizált tőkenyereségük után.
Hasznos továbbá tisztázni, hogy nem tartozik a tőkekivonás megadóztatására vonatkozó tervezett szabály hatálya alá az eszközök – többek között pénzeszközök – anyavállala…