Új adónemek és számlaszámok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2012. január 1-jétől módosultak az állami adóhatósághoz teljesítendő befizetések szabályai. A költségvetési számlaszámok jegyzékében szerepeltetett új adónemekről a NAV tájékoztatót adott ki.

íp>Az új költségvetési számlák megnyitását az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 43. § (3) bekezdésének, valamint a 150/A. §-ának módosulása indokolta.

1. A korábban megnyitott, évek óta alkalmazott 103-as, 124-es, 125-ös, 152-es és 188-as adónemekre kell bevallani és megfizetni a 2012. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozóan keletkezett kötelezettségeket. Ez a szabály vonatkozik a 2011. december hónapra vonatkozóan elkészítendő és 2012. január 12-ig benyújtandó 1108-as bevallásra is. Mivel ebben a bevallásban még a 2012. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó szabályok szerint kell a munkavállalókkal elszámolni, ezért még ezen szabály szerint a „régi”, előzőekben felsorolt adónemekre kell bevallani és befizetni a keletkezett kötelezettséget. Ugyanez a szabály érvényes a 2012. január 1-jét megelőző időszakra benyújtott önellenőrzésekre, és a pótlólag benyújtott alapbevallásokra is. Azaz amennyiben 2012. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozóan nyújtanak be önellenőrzést, illetőleg eredeti esedékességig be nem küldött pótló alapbevallást, akkor a „régi” adónemekre kell teljesíteni, azaz az önellenőrzési mellékletben, illetőleg a bevalláson az adott sorban szerepeltetett adónemkódokra (103, 124, 125, 152, 188) kell a bevallást bevallani és megfizetni, tehát ezen önellenőrzési és pótló bevallások esetében az új adónemekre nem kell bevallást, befizetést teljesíteni.

2. A 2012. január 1-jétől érvényes számlaszám jegyzékben feltüntetett, úgynevezett „levont” adókhoz kapcsolódó adónemekre a 2012. január 1-jét követő időszakra vonatkozóan keletkezett kötelezettséget kell bevallani és befizetni a NAV tájékoztatójában foglaltak szerint.

Az új adónemek a 1208-as bevallásban már a 2012. január 1-jétől érvényes számlaszám jegyzékben feltüntetetteknek megfelelően szerepelnek. Amely sorban, amely adónemre vonatkozóan az adózók kötelezettséget vallanak be, az adónemhez tartozó költségvetési számlára kell a bevallott összeget befizetni.

A 2012. január 1-jét követő időszakra vonatkozóan benyújtott 1208-as bevallások önellenőrzése esetén az adónemenkénti önrevízió során, a nyomtatványon soronként feltüntetett adónem(ek)re kell az önellenőrzés eredményképpen keletkezett kötelezettség változás összegét bevallani és megfizetni.

A korábban kiadott csekkek továbbra is felhasználhatóak, tekintettel arra, hogy a költségvetési számla megnevezésének változása nem érinti az adózók fizetési kötelezettségeit, a levont járulékot fizető adózók pedig átutalással teljesítik kötelezettségüket

A NAV részletes tájékoztatója az alábbi linken érhető el.

Forrás: NAV tájékoztató


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.