1900 milliárddal tartozunk az adóhatóságnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen közzéteszi a folyó adóvégrehajtás alatt álló cégek névsorát. A legutóbbi, január 3-i kimutatás szerint jelenleg 114 032 cég ellen folytat végrehajtási eljárást az állami adóhatóság. A statisztikai adatokat elemezve kiderül, hogy az elmúlt egy évben 12,5 százalékkal nőtt az eljárás alá vontak száma, akiktől összesen mintegy 705,2 milliárd forint adó-, járulék- vagy illetéktartozást próbálnak behajtani. Az összes tartozás nagyjából 1900 milliárdra rúg a NAV szerint.

A listán szereplők száma annak ellenére sem csökken, hogy hetente átlagosan több mint ötezer cég ügyét lezárják, és törlik őket a kimutatásból, mert hasonló nagyságrendben újabbak kerülnek fel a helyükre. Az elmúlt esztendők tapasztalata szerint évente 8-10 százalékkal nő az adóvégrehajtás alá vont cégek száma; az adóhatóság informatikai fejlesztéseinek köszönhetően egyre több adóst viszonylag rövid időn belül utolérnek – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményben.

A feketelista.hu portál a NAV adatbázisa alapján összeállította azoknak a cégeknek a 100-as toplistáját, amelyek ellen a legtöbbször indított az adóhatóság végrehajtási eljárást. Van olyan cég, amely már huszonhatszor kapott ilyen határozatot, és az is jellemző, hogy még a századik helyen sorolt vállalkozás neve mellett is tizennégy adóvégrehajtás szerepel. Kiderül: e cégek 95 százaléka kereskedelmi, szolgáltató vagy vendéglátó vállalkozás, és közülük nyolcvankét kft., tizennyolc pedig bt. formában működik. Egyetlen részvénytársaság sem található közöttük. Feltűnő, hogy a száz társaság közül csak tizennégy van Budapesten bejegyezve, miközben Pécsről huszonöt cég neve szerepel a listán. Az is figyelemre méltó, hogy az első húsz között egyetlen fővárosi céget sem találunk, miközben Pécsről hatot is.

Három év, huszonhat végrehajtás

A legtöbb adóvégrehajtást a KAPOS-PETROL 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (mindkettő dombóvári), valamint a kaposvári Gerber Optika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ellen rendelték el. A toplista e dobogós helyezettjeit az elmúlt három esztendő alatt egyenként huszonhatszor keresték az adóhatóság végrehajtói. Huszonötször kapott az adóvégrehajtásról határozatot a pécsi BONFINNI Árufuvarozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., míg a fonyódi HUNNIA Vadgazdálkodási Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft.-t huszonháromszor, a kaposvári HIR-MANO Szolgáltató és Kereskedelmi Bt.-t huszonkétszer marasztalták el.

A megyékről készített összesítés alapján szám szerint – gazdasági súlyánál fogva is – Pest megyében folytatnak a legtöbb cég ellen adóvégrehajtást. Az itt működő mintegy 82 ezer cégre 18 702 eljárás esik. A több mint 23 ezer vállalkozást eltartó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 5081 cég ellen, míg a több mint 22 500 vállalkozást nyilvántartó Bács-Kiskun megyében 4835 cég ellen van folyamatban adóvégrehajtás. A legkevesebb eljárással Tolna és Vas megye (1058-1058), illetve Nógrád megye (1144) cégei szerepelnek a kimutatásban. Ez persze azzal is magyarázható, hogy ezekben a megyékben a cégek száma is mérsékeltebb a többieknél.

A városok érintettsége: a folyamatban lévő összes eljárás mintegy 45 százaléka, szám szerint 51 193, Budapesten található cégeket nevez meg. Miskolcon 2205, Debrecenben pedig 2201 vállalkozás kapott adóvégrehajtásról szóló határozatot. Megjegyzendő: Miskolcon 10 400, Debrecenben pedig 13 500 létező céget tartanak nyilván. Szeged megközelítően tízezer vállalkozására 1587, Pécs 10 700 cégére pedig 1325 adóvégrehajtás esik. Nyíregyházán mintegy 8000 cégre 1068, Győrben pedig megközelítően 9000 társaságra 968 adóvégrehajtás jut.

1900 milliárd tartozás

Az adóhatóság adatai szerint a hazai vállalkozások adótartozása körülbelül 1900 milliárd forintra rúg. A működő cégek, egyéni vállalkozók és magánszemélyek hátralékának összege meghaladja a 600 milliárd forintot, a többi tartozás a nem működő cégeket terheli. Ez utóbbiakat végrehajtási eljárás vagy felszámolási eljárás keretében próbálják behajtani, kétséges eredménnyel. Ha egy adóssal szembeni végrehajtási eljárás sikertelen, vagy csak részben eredményes, és a további eljárástól eredmény nem várható, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezdeményezi a felszámolást, hacsak ezt időközben más hitelezők még nem tették meg – közölték a fekelelista.hu portállal az adóhatóságnál.

A szakemberek tájékoztatása szerint adóhátralék alapvetően két módon keletkezhet. Az adózó nem vallja be a kötelezettségét, vagy a bevallás után nem fizeti be határidőre a megállapított teljes összeget, illetve abban az esetben, amikor az ellenőrzés során a hatóság állapítja meg a hiányt, és a megadott határidőn belül nem történik meg a befizetés.

Adóvégrehajtások száma megyénként (top 10)

1. Pest – 18 701
2. Borsod-Abaúj-Zemplén – 5081
3. Bács-Kiskun – 4835
4. Hajdú-Bihar – 3702
5. Fejér – 3375
6. Csongrád – 2989
7. Szabolcs-Szatmár-Bereg – 2807
8. Baranya – 2559
9. Komárom-Esztergom – 2391
10. Heves – 2297

Forrás: Privátbankár.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.