Új cégeket vizsgál az APEH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden tizedik új vállalkozásnál hiányosságot talált az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az év első hat hónapjában, és a mulasztás 240 esetben olyan súlyos volt, hogy az adóhatóság a társaság adószámát is felfüggesztette.

Az APEH – a kormány tavalyi döntése szerint – ez év eleje óta ellenőrzéseket folytat a jogelőd nélkül alakult gazdasági társaságok ötödénél.
A feketegazdaság visszaszorítása érdekében minden ötödik új vállalkozásnál helyszíni vizsgálatot végeznek a revizorok a megalakulása utáni kilencven napon belül. Ennek keretében utánajárnak, hogy valós-e a székhely és az ügyintézési hely, ellenőrzik a képviselő személyes adatait, és górcső alá veszik azt is, hogy a vállalkozás eleget tett-e adófizetési kötelezettségének. Elsősorban azokat a cégeket keresik fel, ahol az ügyvezetőkhöz és a fontosabb tisztségviselőkhöz korábban már volt szerencséjük: a be nem fizetett köztartozás, a jelentős összegű adóhiány vagy a törölt adószám fontos helyen szerepel az adózói életút és a kockázatok elemzésénél. A kiválasztás esélyét növeli, ha a vezetők korábbi cégeinél a tevékenység felfüggesztésére vagy az üzlet bezárására került sor, ám fontos tényező lehet az is, ha egy-egy tag vagy vezető vállalkozói igazolványát öt éven belül adóval kapcsolatos fizetési, bejelentési, bevallási vagy nyilvántartási kötelezettség megszegése miatt vonták vissza.

Az adóhivatal tájékoztatása szerint ez év első felében 20 091 gazdasági társaság alakult jogelőd nélkül, ez közel másfélszer több az előző három esztendő átlagánál. Ezeket az arányokat tükrözik a Központi Statisztikai Hivatal adatai is, amelyek szerint 2006 első felében közel húszezer, tavaly mintegy 18 ezer, az idén azonban csaknem 26 ezer társas vállalkozás alakult. Ennek ellenére az új cégek ellenőrzése a tervek szerint folyik, sőt, a 20 százalékos kormányzati elvárásnál több vállalkozásnál folytatták le a revizorok a vizsgálatot a kilencvennapos ellenőrzési határidőn belül. Az első hat hónapban 4381 új céget kerestek fel az ellenőrök, ez közel 22 százalékos arány. A feladat teljesítésének mérésében már érezteti a hatását a nagyobb mennyiség, ez ugyanis folyamatos csúszással történik. A jelenlegi adóhivatali adatok szerint mulasztási bírság kirovását szükségessé tevő hiányosságokat az újonnan alakult vállalkozások 10 százalékánál találtak, 240 esetben pedig felfüggesztették az adószámot.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.