Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 2020-as év komoly kihívás elé állította a filmgyártást. A filmipar számára 2021-es év azonban adózási szempontból pozitív változásokat hozott, a filmtámogatás szempontjából elismert költségeket a filmprodukciók a korábbinál kedvezőbb rendelkezések szerint számolhatják el.
A mozgókép törvény szerint a filmtámogatásra csak a Nemzeti Filmirodánál regisztrált filmprodukciók jogosultak. 2019. január 1-jétől a filmtámogatás szempontjából elismert költségekre a jogszabály egy 3 millió forintos korlátot vezetett be, a külföldi és belföldi színészek, stábtagok díjazásának 3 millió forintot meghaladó része csak 50 százalékban volt elszámolható.
A jogalkotó a Filmtörvény módosításával 2021-től kezdődően jelentősen felemelte ezt az összeghatárt. A 2021. január 1-jét követően benyújtott támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban már 12 millió forintos összeghatár áll a filmprodukciók rendelkezésére a közvetlen magyar filmgyártási költség elszámolásánál. Ennél nagyobb összegű javadalmazás esetén közvetlen magyar filmgyártási költségként a 12 millió forint feletti rész 50 százaléka számolható el.
Ez az év releváns változást hozott az egyszerűsített személyi jövedelemadózás tekintetében is.
Azon külföldi illetőségű színészek és stábtagok számára, akik magyarországi filmes tevékenységükre tekintettel külföldről kapták a javadalmazásukat, eddig is lehetőség volt az egyszerűsített személyi jövedelemadózás alkalmazására. Ennek alapfeltétele volt, hogy a színész, vagy a filmes stábtag bármely 12 hónapos időszakban legfeljebb 183 napig tartózkodott Magyarországon, illetve a társadalombiztosítás szempontjából nem minősült belföldinek.
A 2021. január 1-jétől érvényes új szabályozás szerint a Nemzeti Filmirodánál bejelentett külföldi illetőségű színészek és stábtagok magyarországi munkavégzésük után külföldről kapott jövedelmük esetén akkor is választhatják az egyszerűsített személyi jövedelemadózást, ha 12 hónapon belüli itt tartózkodásuk időtartama meghaladja a 183 napot. Így járhatnak el akkor is, ha egy vagy ha több magyarországi forgatáson vesznek részt. Továbbá az EU-s állampolgárságú magánszemélyek tekintetében már a társadalombiztosítási minősítést sem vizsgálják.
A Nemzeti Filmiroda csak azoknak a színészeknek, filmes stábtagoknak a bejelentését veszi figyelembe a filmtámogatás szempontjából, akikkel kapcsolatban költségelszámolás kerül benyújtásra. Emellett a bejelentett külföldi színészeknek, stábtagoknak magyar adóazonosító jellel is rendelkezniük kell a támogatás érvényesítéséhez.
A filmiparhoz kapcsolódóan egyéb változások is bevezetésre kerültek 2021-ben:
A bejegyzés szerzője dr. Kiss Helga, az RSM Hungary adóüzletágának igazgatója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!