Utólag is érvényesíthetők az év közben igénybe nem vett szja-kedvezmények


Aki nem érvényesítette havonta a személyi jövedelemadóból (szja) számára járó kedvezményt tavaly, az szja-bevallásában egy összegben juthat hozzá a pénzéhez, ha kitölti a jogosultsági, valamint a visszaigényléssel kapcsolatos adatait – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A közleményben emlékeztettek, hogy jogosultak voltak tavaly az adóalap-kedvezményre a 25 év alatti fiatalok. Nekik nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó, törvényben meghatározott egyes jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami 2022-ben 433 700 forint volt. Ez 65 055 forint adó-visszatérítést jelenthet havonta.

A személyi kedvezmény mértéke tavaly havonta 66 700 forint volt, ami az összevont adóalapot csökkentette; ez havi 10 005 forint adómegtakarítást jelentett. Ezt az veheti igénybe, aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenved, továbbá, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.

Az első házasok kedvezménye változatlanul 24 hónapon keresztül havi 5000 forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak. A családi kedvezménnyel az egy gyermeket nevelőknél 10 000, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 000, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 000 forinttal több kerülhet havonta a családi kasszába, amit most egy összegben visszaigényelhetnek, ha eddig nem érvényesítették a kedvezményt – jelezte közleményében az adóhatóság.

A részletekről a NAV honlapján a 73-as információs füzetben tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve bővebb információ kérhető a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 6.

Hogyan hat a befektetésekre az új szocho adóteher?

A Magyar Közlönyben 2023. május 31-én megjelent 205/2023. (V. 31.) Kormányrendelet alapján 2023. július 1-sejétől az Szja törvény szerint kamatjövedelmet – az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelem kivételével – a 15% személyi jövedelemadó (szja) mellett 13% szociális hozzájárulási adó (szocho) is terheli a 424/2022. (X. 28.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt. A jelenlegi tervek szerint 2023. november 26-ig tart a veszélyhelyzet, de nem lehet kizárni, hogy annak időtartamát újra meghosszabbítják – írja cikkében az RSM Hungary szakértője.

2023. június 6.

Szennyezett, penészes tojás, zárjegy nélküli cigaretta, hamis LEGO – munkában a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton. Az M1-esen a pénzügyőrök 1800 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy autóban, az M43-ason hamis LEGO is előkerült – közölte a hatóság kedden.