Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A családi adóvisszatérítés csaknem 2 millió szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forintos támogatást jelent – mondta a pénzügyminiszter.
Jövő év február 15-éig minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját. A visszatérítés a szülők jelentős részének esetében automatikus, azoknak azonban, akiknek az adataival nem rendelkezik a NAV, nyilatkozniuk szükséges december 31-éig – jegyezte meg.
A visszaadó-nyilatkozatot annak kell kitöltenie, aki családi pótlékra jogosult, de azt nem ő kapja; ebbe a körbe tartoznak továbbá a katás vállalkozók, a várandós nők és házastársaik, a rokkantsági járadékban részesülők, a családi kedvezményt érvényesítő hozzátartozók és azok, aki máshova kérik a kiutalást, mint ahova a családi pótlék érkezik. A visszaadó-nyilatkozatot a miniszter tájékoztatása szerint már 200 ezren kitöltötték.
Varga Mihály elmondta: a kormány vállalta, hogy a gazdaság sikeres újraindításának a magyar családok is a részesei lesznek. A magyar gazdasági növekedés mára az egyik leggyorsabb Európában, ami lehetővé teszi, hogy a kormány visszafizesse a befizetett szja-t.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!