A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rezsivédelmi és a honvédelmi alap mellett a kisadózók tételes adója is szóba került a Kossuth rádiónak adott interjúban.
A pénzügyminiszter szerint a katáról tartanak még az egyeztetések, az a céljuk, hogy a kedvezményes adózás előnyeit megőrizzék a kis egzisztenciájúak számára, de „a katára rakódó visszaéléseket felszámolják”.
Varga Mihály emlékeztetett: 2019-ben, a járvány kitörése előtt a költségvetés 1 százalékos hiánnyal számolt, a válság azonban felülírta a számokat. A magas energiaárak, az emelkedő infláció és az adósságszolgálat kamatterheinek növekedése jelentősen növelik a kiadásokat – jegyezte meg, utalva arra, hogy a kormány elkötelezettségén mindez nem változtat. A jövő évi költségvetés tervezete biztosítja, hogy a következő években az államháztartás visszaálljon a járvány előtti fegyelmezett pályára, éppen ezért a hiány és az államadósság is csökken 2023-ban, 3,5 százalékra, illetve 73,8 százalékra.
Varga Mihály szerint fontos lenne, hogy a vállalkozások által megindított fejlesztések folytatódjanak, a tervezett külföldi beruházások megvalósuljanak. Azon vannak, hogy a munkahelyteremtéshez és a beruházásokhoz támogatást nyújtsanak, „ez tudja a következő 2-3 év lendületét megadni” – mondta. Hangsúlyozta: ha a bevételeink elmaradnak, ha a növekedés leáll, „jóval nehezebb esztendő vár ránk 2023-ban”.
Elmondta, hogy a helyreállítási alapról még tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de bízik a megállapodás létrejöttében. A másik uniós kérdésben, a hétéves költségvetésről a tárgyalások július végére zárulhatnak le, így a 2023-as költségvetésben azok forrásaival már számolhatnak – tette hozzá.
Végül Varga Mihály arról is beszélt, hogy a monetáris és a fiskális politika is azon van, hogy amennyire lehet, az inflációt megfékezze; arra számítanak, hogy a fogyasztói áremelkedés trendje megáll, ezért a jövő évi költségvetést 5-6 százalék közötti inflációval tervezték.
(MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!