Vasúti röntgen leplezte le a csempészcigarettát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Záhonyban a vasúti röntgenkészülék segítségével találtak rá kétmillió forint értékű csempészett cigarettára egy tehervonaton – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője.


Dávid Zoltán százados elmondta, hogy a 73 vagonból álló teherszerelvény Ukrajna felől érkezett a záhonyi határállomásra.

A vonat röntgenes átvilágítása során a pénzügyőrök négy tartálykocsinál észleltek gyanús körülményt, ezért átvizsgálták azokat. A vagonok úgynevezett dombfedelei alatt elrejtve összesen csaknem 2500 doboz, különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak.

A pénzügyőrök a mintegy kétmillió forint értékű dohányárut lefoglalták és költségvetési csalás miatt tettek feljelentést az ügyben eljáró NAV-nyomozóknál.

(Forrás: MTI)

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Szakértői vélemény az adóeljárásban

Lengyelországban vásárolt, Ukrajnában forgalomba helyezett busz póttartályában talált komoly mennyiségű gázolajról szóló érdekes jogesetet ismertetünk. Előtte elmondjuk, mit kell tudni a szakértői véleményről az adóeljárásban.

2024. május 29.

Árfolyam az áfában (XVII. rész)

A cikksorozat soron következő része a gyűjtőszámla kiállítása, valamint az alanyi adómentesség, illetve a pénzforgalmi elszámolás alkalmazása esetén irányadó árfolyam-előírásokkal foglalkozik.