Huszonegy éves csúcson a foglalkoztatás
Nyáron 9,8 százalékosra csökkent a munkanélküliség, csaknem 4 millió magyar dolgozott.
Nyáron 9,8 százalékosra csökkent a munkanélküliség, csaknem 4 millió magyar dolgozott.
A magyar családok közel fele számol a gyerek külföldi munkavállalásával, a szülők harmada elképzelhetőnek tartja azt is, hogy gyermeke külföldön tanul majd tovább – derül ki a Jobline internetes állásportál reprezentatív, pályaorientációs kutatásából, amelyet továbbtanulás előtt álló gyermekkel rendelkező szülők körében végeztek.
A Kutatópont felmérése szerint a gyakran internetező magyarok számottevő része munkaidején túl és szabadnapjain is dolgozik, akár családi programjait is háttérbe szorítva. Ugyanakkor az sem ritka, hogy munkahelyükön magánjellegű ügyeket intéznek vagy akár játszanak – közölte a Kutatópont piac- és közvélemény-kutató cég.
A költségvetési törvényben elfogadásra váró infláció tervezett mértékével, vagyis 2,4 százalékkal fognak emelkedni a nyugdíjak. Az intézkedés összesen 2,8 millió embert – mintegy 2 millió nyugdíjast, továbbá korhatár előtti ellátásban vagy megváltozott munkaképességűek ellátásaiban részesülőket érint – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Számos apró, de jelentékeny részt emel ki a friss adócsomagból hírlevelében a Deloitte. Juttatások, járulékok, szocho, munkáltatói adminisztráció, hallgatói munkaszerződés – érdemes nyomon követni a törvényjavaslatot a munkáltatóknak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlése szerint tavaly Magyarországon az önfoglalkoztatók 47 százalékának volt alkalmazottja, ezen belül az önfoglalkoztató nők 39 százalékának, a férfiak 51 százalékának. Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kutatásai szerint az uniós országok közül ez az arány Magyarországon a legmagasabb.
Augusztusban már 4,8 százalékkal nőttek a reálbérek éves összevetésben – derül ki a KSH adataiból. Az év hátralévő részében a béremelkedés üteme gyorsulni fog.
A munkavállaló bármilyen számlát megjelölhet, ahová a fizetését kéri. A munkáltató számára a készpénzfelvételhez biztosított költségtérítés nem adómentes – írja az Adó Online-hoz eljuttatott közleményében a PwC Magyarország.
A vállalkozói kedv, a politikai és a befektetői szándék, valamint a megfelelő források rendelkezésre állására van szükség ahhoz, hogy a hazai startup vállalatok maximálisan ki tudják használni a bennük rejlő potenciált – hangzott el a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Sikeres Fiatal Magyar Vállalatok a Nemzetközi Piacokon című szakmai rendezvényén. Márpedig ezek közül a legtöbb területen kifejezetten jól áll a magyar piac: nincs hiány ötletből, vállalkozói kedvből, és forrásból sem.
A büdzsét nagyon kis béremeléssel tervezték – mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a Napi Gazdaságnak.
A cafeteria juttatást és az ahhoz kapcsolódó adót is támogatja az állam akkor, ha a közfoglalkoztatási jogviszony legalább három hónapra jön létre – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg, és a közfoglalkoztatás támogatását meghatározó, 2010-es rendeletet módosítja.
Az EU országainak egészségbiztosítási rendszerei jelentősen eltérnek egymástól, ezért nem árt külföldi munkavállalás előtt tájékozódni. A LeitnerLeitner legfrissebb tanulmánya az Európai Unióban dolgozó magyarok egészségbiztosítással kapcsolatos kötelezettségeit és jogait elemzi.
A szüret közeledtével ismét előtérbe kerül az egyszerűsített foglalkoztatás, hiszen a betakarítási munkák során gyakran néhány napig foglalkoztatják a munkavállalókat.
Az atipikus foglalkoztatásban érintett négy legnagyobb érdekképviseleti szervezet (Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége, Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége, Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége, Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége) összefogva közös célként fogalmazza meg, hogy garanciát biztosítva megrendelői számára fellépjen a piacot zavaró szereplők, ,,potyautasok” ellen. A négy szervezet olyan tanulmányt dolgozott ki a kormány számára, amely biztosítja a tisztességtelen piaci szereplők mozgásterének szigorú szűkítését.
A gyertyapróba nem megoldás. A munkaügyi hivatal ellenőrizni fogja a borospincéket.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2003 és 2012 között mindössze nettó 24 ezer forinttal nőtt az oktatásban dolgozó szellemi foglalkozásúak átlagkeresete.
A Munkajog.hu-hoz tartozó mobiltelefonos és táblagépes hírolvasó applikáció már iOS-es és Android-os eszközökre egyaránt elérhető.
November elején fizethetik ki a kormány szerdai döntése alapján a mintegy négyezer pedagógusnak járó bérkompenzációt. Ők azok, akiknek nem emelkedett a fizetésük a szeptembertől érvényes, 160 ezer pedagógust érintő béremelés ellenére. Erről Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár beszélt Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal tanévkezdő konferenciáján.
Júliusban 1,9 százalékkal nőtt a bérek vásárlóereje, az év egészében a bővülés 3,5 százalékos lehet.
A cégek 21 százaléka nem tervez béremelést jövőre, a felsővezetők fizetése csak a társaságok harmadánál nő – áll a Hay Group felmérésében.