20,1%-os áremelkedést mutatott ki a KSH – rekord inflációs ráta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 4,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 35,2 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a kenyér 76,2 százalékkal, a sajt 68,0 százalékkal, a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém 66,3 százalékkal, a margarin 61,2 százalékkal, a száraztészta 60,2 százalékkal, a tojás 53,7 százalékkal drágult.

A rezsicsökkentés szabályainak augusztus 1-jétől hatályos módosítása következtében a háztartási energia 62,1 százalékkal drágult. Ezen belül a vezetékes gáz ára 121,0, az elektromos energiáé 28,9 százalékkal nőtt. A palackos gáz ára 45,0, a tűzifáé 43,8 százalékkal növekedett. A tartós fogyasztási cikkek 14,7, a szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,2, ezen belül a szeszes italok 16,5 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 5,8 százalékkal lett magasabb. A szolgáltatások díja 8,2 százalékkal emelkedett – írtja gyorshírében az MTI.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).