A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A jövő évtől további 45 milliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázati tőkeprogramban a növekedésre képes kis- és középvállalkozások támogatására – mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
Az uniós támogatással megvalósuló gazdaságfejlesztési programok hatékony fejlesztési eszközök, a GVOP keretében 9 ezer vállalkozás nyert el 150 milliárd forint támogatást, amely 320 milliárd forint fejlesztést generált – mondta a miniszter a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I.NFT) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programról (GVOP) tartott konferencián.
A támogatás 95 százalékát, több mint 140 milliárd forintot már kifizették, és várhatóan az ország eléri a 100 százalékos teljesítést ebben a programban.
Bajnai közölte: a jövőben a visszatérítendő támogatásokat jelentő Jeremie-programot megerősítik. A mikrohitel-programban felvehető maximális hitel mértékét 6 millió forintról 10 millió forintra kívánják emelni, illetve a futamidőt az eddigi öt évről tíz évre növelik.
Forrás: FigyelőNet
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!