8 százalékkal nőtt a negyedéves GDP


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 8,2, a naptárhatással kiigazított, valamint az egyéb rendkívüli és egyedi hatásoktól megtisztított, kiegyensúlyozott adatok alapján egyaránt 8,0 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A negyedéves index alapját, a tavalyi negyedik negyedévi mutatót friss jelentésében 2,0-ról 2,2 százalékosra javította a KSH.

A növekedéshez szinte valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult, de leginkább az ipar és a piaci szolgáltatások. Az iparon belül különösen az élelmiszer- és italgyártás, a kőolaj-feldolgozás, illetve a villamos berendezések gyártása, a piaci szolgáltatások közül pedig főként a kereskedelem, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a szállítás, raktározás bővülése volt jelentős – közölte első becslésében a KSH.

Az úgynevezett évesített index 8,6 százalékos növekedést jelez az első negyedévben. A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított aktuális növekedési ütem négy negyedévig folytatódna.

Az első negyedévi GDP részletes adatait június 1-én közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 5.

A Mol adásvételi szerződést írt alá a Waberer’s 15 százalékának megvásárlására

A Mol a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer’s a tranzakcióval egy időben stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amellyel szorosabbra fűzik üzleti együttműködésüket a komplex logisztikai szolgáltatások, az alternatív üzemanyagok, az energiahatékonysági fejlesztések és a zöld energiaátmenet területén – jelentette be keddi közleményében a budapesti tőzsdén jegyzett olajipari nagyvállalat.

2023. december 5.

A szálláshelyeken először a szilveszter telítődik, majd a karácsony

Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok – közölte aktuális foglalási adatai alapján a Szallas.hu.