A Balatonon razziáztak az APEH revizorok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sokba került a zöldség-gyümölcs annak a kereskedőnek, aki előbb szombaton a fonyódi piacon, majd nem sokkal később Balatonbogláron is megbukott az APEH revizorok próbavásárlásakor, ugyanis mindkét helyszínen nyugta nélkül árulta a termékeit. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyári, balatoni akciójában, az elmúlt hétvégén 78 revizor ellenőrizte a nyugta- és számlaadás mellett a foglalkoztatás szabályszerűségét, illetve az áruk eredetét, az adózási szabályok betartását.

A Kánikula II. több hatósági nyári akcióhoz illeszkedő „”Pelso 2009.”” névre keresztelt APEH razziában 626 ellenőrzést végeztek a több megyéből érkezett revizorok. A Balaton mindkét partját körbe járó adóellenőrök munkája nyomán 27 millió forint bírság várható.

A vizsgálatok fele a nyugta- és számlaadás kötelezettségének teljesítésére irányult. Az APEH tapasztalatai szerint fokozatos javulás mutatkozik ezen a téren, de a nyári szezonban, a nagy turistaforgalom idején még mindig sokan megfeledkeznek erről a főszabályról, s próbálnak így adómentes plusz jövedelemre szert tenni. A 320 ellenőrzés közül 75 zárult megállapítással, 60 esetben egyáltalán nem kaptak nyugtát a revizorok, ami az állandó adóhatósági jelenlétnek köszönhetően a korábbi ével 53 %-os és 32 %-os arányaival szemben már csak 18 %-os bukási arányt jelent.

A balatoni akcióban lefolytatott revíziók 40 %-a a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrizte. A korábbi évek gyakorlatához képest idén sokkal több vizsgálatot irányított az APEH a munkavállalók szabályos foglalkoztatására. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy megéri fokozottan figyelni a foglalkoztatásra, mert kevesebb megállapítást kellett tenni szabálytalanság miatt, mint korábban kevesebb ellenőrzés mellett. A feketegazdaság kifehérítéséért meghirdetett több hatósági ellenőrzéssorozatok egyik jelentős eredménye tehát itt mutatkozik meg, azaz abban, hogy egyre kevesebben próbálnak feketén dolgoztatni alkalmi munkavállalókat. A 233 ellenőrzés közül 35 munkáltatónál 44-en akadtak fenn.

A javuló tendencia ellenére az éjszakai ellenőrzéseknél még mindig találkoztak a revizorok azzal a klasszikus trükkel. Az egyik éjszakai szórakozóhely ellenőrzésekor az alkalmi munkavállalói kiskönyvek kikérése után derült ki, hogy két munkavállaló kiskönyvét is hőre eltűnő tintával töltötték ki. A szórakozóhely tulajdonosa és az alkalmi munkások is számíthatnak bírságra.

Különös kifogással éltek egy kültéri vendéglátóhely pult mögött álló alkalmazottai is a foglalkoztatásuk ellenőrzésekor; ők ugyanis azt mondták a revizoroknak: rosszul látta az ellenőr, csupán a sátrat tartották, mert nagy volt a szél, ők nem szolgáltak ki.

Vélhetőleg az akció egyik legdrágább dinnyéjét adta el az a zöldségárus, akit a fonyódi piacon ellenőriztek próbavásárlással a revizorok. A platós kocsiról árusító zöldséges úgy gondolta neki nem kötelező nyugtát kiállítani a dinnyéi után. A kereskedő valamivel később Balatonbogláron is belesétált saját csapdájába, mert nem tanulva a fonyódi tapasztalatból Balatonbogláron is tisztán zsebre dolgozva adta a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsét. Szabályszegését 250 ezer forintot meghaladó bírsággal is sújthatja az APEH.

Ugyancsak bírságra számíthat az a vendéglős is, aki szerint szinte minden betérő vendége az ismerőse, és így fordulhatott elő az, hogy az APEH-revizorok ottjártakor, késő délután, telt házas üzemmód mellett mindössze 4 darab pénztárgépbe beütött nyugtát tudott felmutatni.

Forrás: Pénzcentrum.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Tudjuk, hogy kritikus a jelszavak cseréje, de mégsem tesszük meg

Egy friss felmérés szerint bár a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy meg kell változtatni bizonyos időközönként az online felületeken használt jelszavakat, egyharmaduk nem teszi ezt meg. Sőt, az internetes vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési azonosítót használja. A biztonságos internethasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az ilyen alapvető adatvédelmi beállításokkal. Éppen ezért az OTP Mobil egy edukatív, online információs kampányt indított, melyben gyakorlati, egyszerűen alkalmazható tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket.

2024. április 19.

Due diligence az ESG támogatására

A vállalati fenntarthatóságról szóló irányelv tervezete várhatóan még áprilisban az Európai Parlament elé kerülhet. Az úgynevezett due diligence-folyamat elsőként csak az 1000 főt meghaladó alkalmazottal és 450 millió euró feletti árbevétellel rendelkező cégekre fog vonatkozni.