A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket


Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében megvalósuló Szakma Sztár Fesztiválon a megbecsültség és a szakmatanulás elismerése állt a középpontban. Évről évre egyre több fiatal méri össze tudását: idén 201 végzős tanuló indult 65 szakma döntőjében. A budapesti szakemberképzés erősségét jelzi, hogy a fővárosi szakképző iskolák tanulói a 200 fős mezőnyből 13 arany, 9 ezüst és 13 bronzérmet szereztek meg.

A BKIK a dobogós helyet elért budapesti versenyzőket vállalkozásindítási inkubációs szolgáltatáscsomaggal jutalmazta, egy beszállókártyát tartalmaz a BKIK Inkubációs Házába. Amennyiben a kártya birtokosa három éven belül Budapesten jegyez be vállalkozást, az ezt követő egy éven keresztül díjmentesen, maximum 10 alkalommal vehet igénybe adózással, hitelfelvétellel, illetve jogszabályokkal kapcsolatos tanácsadást a BKIK szakértőitől. Szintén egy évig biztosít a BKIK a díjazottak számára székhelyszolgáltatást megosztott iroda-, vagy tárgyalóhelyiséggel.

Emellett a három éven belül vállalkozást indító díjazottak számára a vállalkozás első évében a BKIK ingyenesen önkéntes kamarai tagságot biztosít, annak minden kedvezményével együtt.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara célja, hogy a jövő motivált szakembereit már a felkészülés időszakában elismerje és támogassa őket a pályakezdésben. Hiszünk abban, hogy a szakmai kiválóság vezet a sikerhez, majd tartós megbecsültséghez. A budapesti szakképző intézmények fiatal tehetségeinek szakmai fejlődéséhez, vállalkozásuk jövőbeni elindításához a budapesti kamarára minden körülmények között számíthatnak” – mondta el köszöntőjében Csókay Ákos, a BKIK főtitkára.

A BKIK szeretné arra ösztönözni a fiatalokat, hogy a jövőben is folyamatosan bővítsék szakmai tudásukat, ezért a díjazottak a szakmai bizonyítványuk kiállításától számított 10 éven belül 50 százalékos kedvezményt kapnak a kamara által szervezett mesterképzések és a kapcsolódó vizsgák díjából.

A díjátadó díszvendége, a tavalyi EuroSkills verseny Európa Bajnoka informatikai rendszerüzemeltető szakmában és egyben abszolút legjobb „Best in Europe” versenyzője, Koncsik Zsolt arra biztatta a résztvevőket, hogy fejlesszék tovább tudásukat és bátran tegyék próbára magukat a szakmák világ- és Európa Bajnokságának tekintett WorldSkills és EuroSkills versenyeken.

Forrás: BKIK


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.