Kiváltságosok lehetnek-e a beoltottak?
Megosztottak a magyarok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatával kapcsolatban – derül ki a TÁRKI közvélemény-kutatásából.
Megosztottak a magyarok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatával kapcsolatban – derül ki a TÁRKI közvélemény-kutatásából.
"Ma a kamara képviselőjével tárgyalhattunk. Harcosak, újranyitást akarnak. Boltok, szolgáltatások és általában az élet kereteinek, természetes kereteinek helyreállítását kívánják, és igazuk is van. De azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg minden 65 év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak" - közölte Facebook oldalán a kormányfő. "Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát, amelyek észszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter alapú korlátozásra térjünk át. Külön plázaszabályokat is javasolnak. És a szolgáltatások megnyitásához szükséges sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek. Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány" - tette hozzá. (MTI)
A Magyar Kereskedelmi-és Iparkamara elnökének több javaslata is volt a válság kezelésére, de az ötezer forintos regisztrációs díj nem volt köztük – derül ki az ATV műsorából.
Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy 5 százalékra, akár 4 százalékra levigyük a társasági adót, itt Brüsszel véleményével kell foglalkozni – mondta a Kossuth Rádió reggeli adásában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi Iparkamara elnöke a portfolio.hu beszámolója szerint.
A társasági nyereségadó 5 százalékosra csökkentését, valamint az iparűzési adó egy évre szóló felfüggesztését javasolta a kormányfőnek Parragh László, az MKIK elnöke.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a vállalkozók belátásra bízza, hogy március 31-éig befizetik-e az 5 ezer forint kamarai hozzájárulást, amelyet a kamara a működésre és a szolgáltatásokra fordít – mondta Parragh László, az MKIK elnöke.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) többek között az adózás feltételeinek egyszerűsítését indítványozta a kormány előtt lévő versenyképességi javaslatban, az újítás pedig a kamara felfogásában adócsökkentéssel is járna – közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.