A fogyasztók már optimisták, a cégek még nem – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kettősség jellemzi a hazai várakozásokat. A GKI által mért fogyasztói bizalom több hónapja folyamatosan javul, miközben a vállalkozások továbbra sem látnak okot optimizmusra. Az InfoTandem heti infografikája.


Úgy tűnik, a márciusi tél nem csak az utakon okozott fennakadásokat, de befagyasztotta az üzleti szféra várakozásait is, amelyek az idei első három hónapban végig stagnáltak. Jól jellemzi a helyzetet, hogy az iparban és a szolgáltató cégeknél – a némi javulás ellenére – még mindig a létszámcsökkentést tervezők vannak többségben, az építőiparban és a kereskedelemben pedig egyenesen gyengült a foglalkozatási szándék. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a kereskedelem kivételével minden ágazatban borúsabb lett.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. az EU támogatásával, az uniós módszertanhoz igazodva végez rendszeresen konjunktúrafelmérést. Szezonálisan kiigazított adatokat számítanak, kiszűrve például az időjárási különbségek, vagy épp az ünnepi bevásárlások okozta nagyobb kereslet okozta eltéréseket. Az üzleti várakozásokat szondázó indikátor összetevői közül az ipari bizalmi index márciusban a legalacsonyabb szintre süllyedt tavaly szeptember óta. A fő ok a saját termelésű készletek romló megítélése, de a rendelésállomány sem túl rózsás – a cégek talán még leginkább az exportban reménykednek. Az építőipari területen februárban még bizakodó volt a hangulat, ám a harmadik hónap itt is lehűtötte a kedélyeket. Valamivel reménykeltőbbnek tűnik a helyzet a kereskedelmi fronton, ahol növekvő rendeléseket tapasztalnak a szereplők. A szolgáltatói bizalmi index eközben felfelé lendült, de még így is elmaradt a decemberitől.

Az üzleti szféra nyomott hangulatát látva némiképp meglepő, hogy a lakosság egyre optimistábbnak tűnik. Igaz, van honnan javulni: míg a háztartások a mínusz 50 és 60 közötti sávból indultak meg felfelé, addig a vállalkozások indexe az utóbbi időben mínusz 10 és 20 között mozog. Ezzel együtt igaz, hogy a fogyasztói bizalom jelzőszáma immár ötödik hónapja makacsul felfelé kúszik. Az emberek munkanélküliségtől való félelme enyhült, s inflációs várakozásaik is mérséklődtek. A következő egy év kilátásait is jobbnak ítélték márciusban, mint egy hónappal azelőtt, a megtakarítási képességüket pedig erősödőnek érzik, s immár a drágább tartós fogyasztási cikkek is elérhetőbbnek tűnnek a szemükben. Az optimizmus azonban egyelőre főleg a jövőnek szól, hiszen például a saját anyagi helyzet megítélése romlott februárhoz képest.

Az elmúlt öt esztendőben egyébként 2009 tavaszán volt mélyponton a hangulat, a csúcsot pedig két évvel később mérték. A fogyasztói indikátor 2008 óta még egyszer sem tudott felkapaszkodni a pozitív tartományba, s ez az üzleti bizalmi indexnek is mindössze három alkalommal sikerült, 2011 első harmadában. Utóbbi mutató legfrissebb értéke mínusz 11,9 volt, a fogyasztó bizalom pedig a folyamatos javulás ellenére is még csak mínusz 37,3-nál jár. A két indikátor súlyozott átlagából számított, s fél éve óvatosan emelkedő GKI-Erste konjunktúraindex mínusz 18,5-es értéket vett fel márciusban.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin rendezvények – Transzferár szabályozás – 2013.04.18. További részletek itt.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.