A gépjárműközlekedési szabályok fuvarozókat is érintő változásai 2022-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2022 első félévében, ahogy más években is, ismét változtak a gépjárműközlekedés szabályai, azon belül a fuvarozókra vonatkozó szabályok is. A változások követése folyamatos kihívás elé állítja a vállalkozásokat, ez a rövid áttekintés a jogszabályoknak való naprakész megfelelésben nyújt segítséget. Az áttekintésben szereplő változásokról részletesen tájékozódhatnak az Adó Jogtár segítségével, ahol nemcsak a jogszabályokat, de azok magyarázatát, közérthető összefoglalását is megtalálják a kapcsolódó szakmai anyagban.

2022. július 1-től alapjaiban változtak meg az állandó, az ideiglenes, a különleges és az egyedi rendszámtáblák szabályai. Új formátumú, szám és betűkészletű rendszámok jelentek meg, az ideiglenes rendszámok jelölése egységesen “I” betűvel történik a jövőben. Ez indokolja, hogy változnak az ideiglenes rendszámmal ellátott gépjárművekre vonatkozó regisztrációs adó alóli mentességi szabályok, illetve a gépjárműadó szabályok is.

Szűkebb kört, csak a vállalkozókat érintő újdonság, hogy 2022. május 21-től fontos változás jött az engedélyeztetési körben. Az eddigi 3,5 tonnás alsó tömeghatár 2,5 tonnára csökkent, azaz már a kisáruszállító haszongépjárművekkel való díj ellenében végzett közúti fuvarozási szolgáltatás is engedélykötelessé vált. Ez számos kötelezettséggel jár a kisteherautóval szállítókra.

Ezzel párhuzamosan megváltoztak a közúti fuvarozásban előírt székhely, jó hírnév, szakmai alkalmasság és a megfelelő pénzügyi helyzet követelményének szabályai is.

A könnyítés irányába mutató változás, hogy 2022. január 25-től a „D” kategóriás jogosítványt már az is kaphat, aki csak „B” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel rendelkezik, tehát a „C” kategória megléte már nem feltétel.

2022. februártól az uniós Mobilitási Csomaggal összefüggő változások léptek életbe, ennek keretében például új szabály az ún. kabotázs műveletet végrehajtó teherautó „jegelése” bizonyos napig, a határ átlépésének rögzítési kötelezettsége, a jármű kötelező visszatérése a bázisra nyolc hetente egyszer. Február végétől pedig büntetik is ezeknek a szabályoknak a megsértését.

Szintén februártól kiküldetési nyilatkozatot is be kell nyújtania a Magyarország területén díj ellenében végzett közúti árutovábbítást és autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítást végző gazdálkodó szervezetnek bizonyos esetekben. Ehhez kapcsolódóan ellenőrzési és egyes kiküldetési szabályok megsértéséhez bírság szabályokis életbe léptek.

2022. márciustól a közúti szállítást végző egyes járművek személyzete vezetési és pihenőideje ellenőrzésének szabályai is megváltoztak, és a veszélyhelyzetben változtak anehéz-tehergépkocsik közlekedésének korlátozására vonatkozó szabályok is.

2022. január végén új bírságtételként jelent meg a személygépkocsival érvényes engedély kivonat nélkül végzett közlekedési szolgáltatás, a közúti ellenőrzésre történő kiterelésre utasító jelzés, jelzőtábla figyelmen kívül hagyása, valamint a közúti ellenőrzésben való közreműködés megtagadása, a közúti ellenőrzés akadályozása.

Részletszabály, de megemlítendő még, hogy 2022. február 18-tól az úthasználat („matricás” rendszerben) díjmentessé válik bizonyos utakon, amivel összefüggésben megszűnik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei e-matrica.

A fenti változásokról az Adó Jogtár gépjárműközlekedési szakmai anyagában részletes információkat találhatnak. A szakmai anyagban a jogszabályok értelmezését megkönnyítő magyarázatok segítségével naprakész információk érhetők el az aktuális szabályokkal kapcsolatban.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Szolgáltatási szerződést kötött az Eco-First és a Mol

Hosszú távú szolgáltatási szerződést kötött az Alteo kizárólagos tulajdonában álló Eco-First Kft. és a Mol Nyrt., magas inerttartalmú földgáz hasznosítása érdekében – tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

2024. május 28.

10 százalékos bérnövekedés várható a kkv-szektorban

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók. A K&H kkv bizalmi index felmérésből az is kiderül, hogy cafeteriában viszont 10-ből mindössze 4 cég gondolkodik. Jelenleg a 13. havi fizetés, a közlekedési költségtérítés és a SZÉP kártya a legnépszerűbb juttatási formák.

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.