A hitelkamatok lehűthették a lakáspiacot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint.

Az idei első negyedévben kevesebb érdeklődés érkezett az eladó ingatlanokra, mint két éve, miközben 2020 első negyedéve már a koronavírus-járvánnyal érintett időszak volt. Az ingatlan.com szerint kettéválik a piac: a használt lakásoknál tempósabban drágulhatnak az új lakóingatlanok, részben a munkaerő-hiány és az építőanyagok drágulása miatt.

A fővárosban április első napjaiban az új lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon közel 1,1 millió forint volt, ami 21 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A budapesti használt lakásoknál 17 százalékos volt a növekedés, így 873 ezer forintot tett ki a négyzetméterár. A Budapesten kívüli nagyvárosokban az új lakások esetében az átlagos négyzetméterár 736 ezer forint volt, ez 26 százalékos éves áremelkedést takar, a használt lakóingatlanoknál a kínálati ár 28 százalékkal 522 ezer forintra nőtt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben úgy értékelte, hogy a következő időszakban az új és használt lakások piaca elválhat egymástól. Az új lakóingatlanoknál ugyanis olyan keresletfüggetlen külső tényezők, mint a munkaerőhiány és az építőanyag-drágulás fűtik az áremelkedést. Az újlakás-piacon tehát nem az áremelkedés mértéke lesz a kérdés szerinte, hanem az, hogy hajlandóak lesznek-e a vevők megvásárolni a mindenkor aktuális árszinteken a lakásokat. Ha nem lesz elégséges a kereslet, akkor a beruházók inkább meg sem építik ezeket az ingatlanokat – vélekedett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

A kisgyermekes szülők érdekében indított versenyfelügyeleti eljárást a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt; a GVH gyanúja szerint a cég a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

2024. június 21.

Sok céget érhet kellemetlen meglepetés, mert hamarosan lejár a NIS2 regisztráció határideje

Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Résen kell lenniük a konszolidált beszámolót készítő társaságok tagvállalatainak is, hiszen elég cégcsoport szinten elérni a meghatározott minimum bevételt és létszámot, hogy rájuk is vonatkozzanak a kötelezettségek. Az óvatlan szervezetek számára a mulasztás súlyos bírsággal, sőt a vezető eltiltásával is járhat.  

2024. június 21.

Tagok védelme a létesítő okirat módosítása során

A Ptk. helyes értelmezése szerint akkor is valamennyi tag egyhangú határozatára van szükség a létesítő okirat módosításához, ha a módosítás valamennyi tag jogait azonos módon hátrányosan érintené, vagy valamennyi tag helyzetét azonos módon hátrányosabbá tenné. Az „egyes tagok” kifejezés alatt egy, több, de akár valamennyi tag is értendő – a Kúria eseti döntése.