A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexe szerint májusban az albérleti díjak országosan 1,8 százalékkal, a fővárosban 0,6 százalékkal nőttek egy hónap alatt; egy év alatt országosan 15,6 százalékkal, Budapesten pedig 16,5 százalékkal emelkedtek a lakbérek – közölte az ingatlanpiaci portál hétfőn.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte, hogy az albérletpiaci kínálat is növekedésnek indult. Június közepén Budapesten, illetve országosan 14-18 százalékkal több kiadó lakásból válogathattak a bérlők éves összevetésben, az országos albérletkínálat több mint 11 800 kiadó lakásból és házból áll.
Az ingatlan.com szakértője szerint ha kitart a kínálat növekedése, az fékezheti a bérleti díjak emelkedését. Adataik szerint június közepén Budapesten a tulajdonosok által meghirdetett kiadó lakások átlagos bérleti díja 230 ezer forint volt.
A legmagasabb bérleti díj az II. és az V. kerületet jellemezte, ahol 350-350 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat. A népszerű és a legjelentősebb kínálattal rendelkező városrészek közé sorolható XI. kerületben 225 ezer, a XIII. kerületben pedig 240 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb kerületek közé tartozik a XVII., a XXI. és a XXIII., ahol 150-155 ezer forintért kínálják a lakásokat a bérlőknek.
A vármegyeszékhelyeken az átlagos bérleti díj 130 ezer forint, de jelentősek az eltérések. Veszprém számít a legdrágább városnak 167 ezer forintos átlagos bérleti díjjal, majd Székesfehérvár, Debrecen és Tatabánya következik 160-165 ezer forinttal.
Továbbra is a legolcsóbb nagyvárosok között van Salgótarján és Békéscsaba, ahol 90-90 ezer forintért hirdetik az albérleteket – áll a közleményben.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!