A magyar Ganz-Mavag Europe Zrt. vételi ajánlatot tett a spanyol Talgo vasútépítő vállalatra


A magyar Ganz-Mavag Europe Zrt. 619 millió euró értékű nyilvános vételi ajánlatot tett a spanyol Talgo vasútépítő vállalatra – olvasható a spanyol tőzsdefelügyelet (CNMV) honlapján elérhető dokumentumban.

Az ajánlatban részvényenként 5 eurós vételi ár szerepel, amelynek feltétele legalább 50 százalék plusz 1 részvényarány megszerzése a cégben. A Ganz-Mavag Europe Zrt. fenntartaná a Talgo spanyolországi székhelyét, tevékenységeit, csakúgy, mint a foglalkoztatást, és stratégiai partnerként a kereskedelmi kapcsolatot a spanyol vasúti közlekedési vállalattal (RENFE).

„A cél egy olyan ipari kombináció megvalósítása, amely értéket teremt a Talgo számára európai szinten kiemelkedő szereplőként, kapacitásainak és piaci elérésének növelése, globális gyártási kapacitásai megerősítése és külföldi piaci jelenléte eredményeként” – áll az ajánlatban.

A tőzsdefelügyelet közzétette a Talgo igazgatótanácsának közleményét is, amelyben kifejti, hogy a felvásárlási ajánlat „barátságos” és „vonzó” a részvényesek számára, az árról alkotott vélemény „előzetesen kedvező”, de várja, hogy teljes körűen elemezhessék a részletes ajánlatot.

Jordi Hereu spanyol ipari miniszter csütörtökön Brüsszelben újságíróknak nyilatkozott arról, hogy az ügyletet felülvizsgálja a külföldi befektetéseket elemző testület, mivel a Talgo stratégiai vállalat Spanyolország számára a vasúti mobilitásban betöltött alapvető szerepe miatt.

Óscar Puente közlekedési miniszter szerdán egy gazdasági rendezvényen megjegyezte: a spanyol kormány „minden tőle telhetőt megtesz”, hogy elkerülje a felvásárlást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2024. május 8.

Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben

Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.