Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben


Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.

A KSH adatai alapján a GDP 0,8 %-kal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva, ezzel a nyers adatok szerint csupán 1,1 %-kal haladta meg az előző év azonos időszakát. Különösen fontos ez annak tükrében, hogy a 2023. IV. negyedév a stagnálás állapotát mutatta. A GDP növekedéséhez leginkább a piaci szolgáltatások, ezen belül főként az ingatlanügyletek és az információ, kommunikáció ág járultak hozzá, míg a nemzetgazdaság egészében nagy súlyt képviselő ipar hozzáadott értéke negatívan befolyásolta azt.

Az OPTEN adataiból jól látszik, hogy a gazdaságban működő társas vállalkozások száma az idei év első negyedévében tovább csökkent, így 3 500 céggel kevesebbel valósult meg ez a GDP növekedés. A cégek számát jellemző csökkenő tendencia nem új keletű, negyedéves viszonylatban már az ötödik negyedév, ami ezt az eredményt hozta. A jelenleg ismert áprilisi számok alapján az látszik, hogy a tendencia tovább folytatódik, azaz kevesebb vállalkozásnak kell nagyobb eredményt produkálni, hogy a GDP növekedést tartani lehessen. A cégszámcsökkenésből az I. negyedévben az építőipar vette ki leginkább a részét, minden hetedik cég ebből a szektorból került ki, és a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat nemzetgazdasági ág szenvedte el a legkisebb cégveszteséget.

Az elmúlt évek hasonló időszakát vizsgálva egyértelműen kijelenthető, hogy a tavalyi és az idei év első negyedévében az alapítási kedv visszaesett, hét év távlatában 2024-ben alakult a legkevesebb új vállalkozás – alig több, mint 6 100. „Véleményem szerint jelenleg a cégalapítási kedv adhat egy komoly visszajelzést a gazdasági folyamatokról. A cégalapítási kedv általánosságban alacsony szinten mozog, azonban néhány kulcsfontosságú területen javulásról beszélhetünk. Az I.

negyedévben a feldolgozóiparban és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektorban is jelentősen megnőtt a cégalapítási kedv – 9,7 és 7,1 %-kal magasabb, mint előző negyedévben –, de az előző év azonos időszakához mérve is ez a tendencia érvényesült – 17,2 és 20,4 %.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az első negyedéves megszűnések megközelítették a tízezres értéket, ami kevesebb az előző évben mértnél, azonban az elmúlt negyedévhez képest enyhe növekedést mutat. Kiemelkedik a körből az építőipar, ahol a megszűnések bármelyik összehasonlításban növekedtek. Összevetve az alapítások csökkenésének mértékével a megnövekedett megszűnéseket, érezhető, hogy az egyik legnagyobb kihívás az építőiparban van jelen. Másrészt, némi pozitív szemlélettel tekintve a folyamatokat akár az ágazat tisztulásáról is beszélhetünk.

Az idei első negyedévi új eljárások száma növekedett az előző hónaphoz képest, azonban a szezonalitást figyelembevéve pozitív hír, hogy 16 %-kal kevesebb eljárás indult idén, mint az előző év azonos időszakában. „Az új eljárásokban bekövetkezett változásoknál szintén az építőipar jutott fel – a kétes dicsőséget jelentő – dobogó legfelső fokára, bár a mezőgazdaság eredménye rosszabbnak tűnik. Mivel az eljárásszámban a két szektor között nagyságrendi különbség van – építőipar 2,5 ezer, mezőgazdaság közel 180 –, ezért a mezőgazdaságban már egy kisebb darabszám növekedés is jelentősen befolyásolja a változás mértékét.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

Forrás: OPTEN Kft.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Ritkán vásárolnak ingatlant a külföldiek

Az utóbbi fél évben a vevők kevesebb mint három százaléka volt külföldi állampolgár: az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbbet a kínaiak költik, akik a magyar átlag majdnem másfélszereséért vásárolnak.

2024. május 29.

Nem mindenkinek jutnak EU-s források

(Újra)Indul idén nyáron a 2021-2027-es EU költségvetéshez kapcsolódó pályázati idény, hiszen 2023 év végén az ún. Igazságügyi reform Bizottsági elfogadásával jelentős, 10,4 mrd euró összegű forrást szabadítottak fel Magyarország számára. Ennek eredményeként több, a gazdasági szereplők által is már nagyon várt operatív program pályázatai nyílhatnak meg. A kohéziós források mellett energetikai fejlesztések támogatására szolgáló pályázatok kiírására számíthatunk még az idén – hangsúlyozták a Niveus Consulting Group pályázatírási és tanácsadási üzletágának szakértői.

2024. május 29.

Áprilisban a vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).