A részleges áfa-visszatérítés bevezetését szorgalmazza a MEASZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség a magasépítési piac lendületének fenntartása érdekében a számla ellenében történő részleges áfa-visszatérítés bevezetését szorgalmazza.

A harmadik negyedévben lassulás érzékelhető a magasépítési piacon, ezt támasztja alá, hogy az építőanyagok közül az égetett tégla és az építőkémiai termékek, valamint a műanyagalapú hőszigetelők iránti kereslet stagnált éves összevetésben, csupán a cseréptermékek és a homlokzati nyílászárók piaca bővült mintegy 5 százalékkal – közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MEASZ).

Mindez azzal magyarázható, hogy a fővárosban a fejlesztők a meglévő újlakás projektek befejezésére fókuszálnak, és a megyeszékhelyeken is kevesebb projekt indul, összességében határozott lassulás érzékelhető az újlakás-építések terén. A szövetség szerint a lassulásban komoly szerepet játszik az 5 százalékos kedvezményes áfa idén év végére tervezett kivezetése is.

A MÉASZ éppen ezért a magasépítési piac lendületének fenntartása érdekében továbbra is a számla ellenében történő részleges áfa-visszatérítés bevezetését szorgalmazza, mert szerintük az áfa egy részének utólagos jóváírása – célzottan a magánszemélyeknek – fehérítené az építésgazdaságot az újlakás-építéseknél és az épületenergetikai korszerűsítéseknél egyaránt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. szeptember 13.

Felpörgött az építőipar

Júliusban az építőipari termelés 32,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építése változatlan áron számolva 32,2 százalékkal, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 9,6 százalékkal emelkedett – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. október 16.

Lassult az építőipar növekedése

Augusztusban az építőipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amikor 24,7 százalékos volt a növekedés. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületek építése 14,1 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).