A válságban egyszerre lépnek a vállalatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy irányba mutatnak a kis- és középvállalkozások (kkv) által a válság túlélésére és versenyképességük megőrzésére tett lépések – derült ki a Telkes Tanácsadó Zrt. tegnapi konferenciáján.

A vegyipari, banki informatikai, valamint a gyógyszer-kereskedelemben érdekelt meghívottak egybehangzó véleménye szerint ugyanis az értékesítői tevékenység megerősítése, a magasan képzett munkaerő megtartása, illetve a folyamatos termék- és szolgáltatásfejlesztés jelenti a kiutat.

A hazai exportorientált gazdaság gerincét adó kkv-szektor megerősítése a válságkezelés kulcsfeladata – mondta Rétfalvi György, az ITD Hungary vezérigazgatója. Szerinte miután a kis és közepes cégek a munkaképes felnőtt lakosság 70 százalékát foglalkoztatják, de részesedésük a kivitelből csak 35,3 százalék, a következő időszak feladata az exportképes kkv-k külpiacra jutásának ösztönzése.

Forrás: Napi Online


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

Emlékérmét bocsátott ki az MNB Neumann János tiszteletére

Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki kedden, tisztelegve a világhírű magyar matematikus előtt – tájékoztatott az MNB kedden

2023. június 6.

Értékké válik a személyes adat a vásárlók számára

Az online megoldások térnyerése tudatosabbá tette a vásárlókat, akik ma már legszívesebben csak akkor adnák meg a személyes adataikat, ha valódi kedvezményeket kapnak cserébe – derül ki az EY 21.000 fogyasztó körében végzett nemzetközi felméréséből.