Áder olyan jó évet remél a turizmusban, mint tavaly


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha jól halad a koronavírus-járvány elleni védőoltások beadása, májusban remélhetőleg ismét lazítani lehet a járványügyi korlátozásokon Magyarországon, és a nyár ismét meglehetősen sikeres lehet az idegenforgalomban – jelentette ki Áder János köztársasági elnök szerdán, a visegrádi négyek (V4) elnökeinek lengyelországi találkozóját záró közös sajtóértekezleten.

„Minél gyorsabban, minél nagyobb mennyiségben kapjuk meg a vakcinákat, annál gyorsabban tudjuk a korlátozásokat feloldani az idegenforgalomban is” – válaszolt Áder János az MTI-nek a közép-európai turizmus újraindítását érintő kérdésére.

Áder János reményét fejezte ki, hogy Magyarországon „húsvétig (április 4-ig) vagy legkésőbb a húsvétot követő időszakban, április végéig” fel lehet gyorsítani a védőoltások beadását. Így májusban, tavalyhoz hasonlóan ismét nyitni lehetne – fejtette ki az elnök. Bizakodását fejezte ki, hogy az idei nyár ugyanolyan eredményes lesz a turizmusból élők jelentős része számára, mint amilyen az elmúlt esztendőben volt.

A járvány során elfogadott gazdaságvédelmi intézkedésekről az elnök elmondta: ezeknek eleinte főként az volt a céljuk, hogy megvédjék a munkahelyeket. Az adókedvezmények, hiteltörlesztési moratórium és más eszközök célja az, hogy segítsék a munkavállalókat, a vállalkozókat a nehéz időszak átvészelésében – szögezte le.

A járvány miatt online formában rendezett, a balti-tengerparti Hel-félszigeten fekvő Jurata üdülőhelyről, az ottani elnöki rezidenciáról közvetített sajtókonferencia keretében tett nyilatkozatában Áder elmondta: a tárgyalások során az államfők egyetértettek abban, hogy az országcsoport megalakulásától eltelt 30 év sikeres és eredményes volt. Véleménye szerint a soros lengyel elnökség jelmondata (Erős V4-ek az erős Európában) jó iránytű lesz a következő esztendőkre is.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 8.

50 százalékos bértámogatás: január végéig meghosszabbítják a turizmusban és a vendéglátásban

A kormány január végéig meghosszabbítja az 50 százalékos bértámogatást a turizmusban és a vendéglátásban; a vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban a bértámogatással 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videójában, az ágazati képviselőkkel folytatott egyeztetést követően.