ÁSZ: reális a költségvetés tervezete


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) értékelése szerint még a 2015-ös büdzsé előzetes számainál is reálisabb értékeket tartalmaz a jövő évi költségvetési törvény tervezete – jelentette ki az ÁSZ elnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.


Ez azt jelenti, hogy amíg tavaly a bevételi oldalnak még 49 százalékát értékelte bizonytalanként az ÁSZ, az idén már csupán 16 százalékát – közölte Domokos László.

Felidézte, hogy a büdzsé több mint 15 ezer milliárd forintnyi bevétellel és 16,5 ezer milliárd forintnyi kiadással számol, vagyis az ország továbbra is tartja az Európai Unió pénzügypolitikája által meghatározott 3 százalékot nem meghaladó költségvetési hiányt.

Ugyanakkor a magyar költségvetés szerkezetének javulása nyomán egyre olcsóbbá válik az államadósság finanszírozása is – fűzte hozzá.

Számviteli szabályzatok költségvetési szervek részére

Szerkesztette: Szamkó Józsefné

A 2015-ös számviteli szabályzatok, melyeket a mintatár tartalmaz:
Számviteli politika
Eszközök és források értékelési szabályzata
Eszközök és források leltározási és leltárkészítési szabályzata
Pénzkezelési szabályzat
Önköltségszámítási szabályzat
Számlarend
Bizonylati szabályzat

További információ és megrendelés >>

Példaként említette, hogy 2010-hez képest 300 milliárd forinttal, 2014-hez képest pedig 70 milliárd forinttal vált olcsóbbá 2015-ben a kedvező gazdasági és költségvetési folyamatoknak köszönhetően a magyar államadósság finanszírozása.

Ugyanakkor az ÁSZ továbbra is kockázatokat lát a kórházak, illetve az oktatási intézmények, vagyis a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) költségvetésének tervezésében – mondta Domokos László.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Az egészségügyi szektor növekedésére számít a DLA Piper

Az egészségügyi szektor döntéshozóinak 95 százaléka a bevételek növekedésére számít 2024-re vonatkozóan, ugyanakkor olyan, más ágazatokban domináns trendek, mint az ESG és az AI egyelőre nem szerepelnek a prioritási listák élén – derül ki a DLA Piper által publikált globális riportból. A DLA Piper Hungary szakértői jogi és pénzügyi szempontból azonosították az egészségipar fejlődésének mozgatórugóit, valamint aktuális kihívásait a Life Sciences Index 2024 felmérés alapján.

2024. július 8.

Sokkal nagyobb inflációt érzékelnek a fiatalok, mint amit a KSH mér

Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be, ami nem mutat jelentős változást az első negyedéves felmérésben szereplő 19 százalékos átlaghoz képest, ugyanakkor jóval meghaladja a hivatalos statisztikákban szereplő májusi 4 százalékos áremelkedést.