A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az albérletpiac élénkülése idén a korábbi éveknél hamarabb, még az egyetemi ponthatárok július végi kihirdetése előtt beindult – közölte legfrissebb elemzését az ingatlan.com.
A közlemény szerint az ingatlanforgalmazó saját adatai alapján éves összevetésben júniusban 5, júliusban 7 százalékkal nőtt a kínálat, így jelenleg közel 12 ezer kiadó lakásból válogathatnak a bérlők. A kereslet április óta Budapesten több mint 7 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Az albérletpiac keresleti-kínálati oldalának tavaszi élénkülése mögött a fokozatos drágulás áll. A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint a lakbérek országosan 15 százalékkal lettek magasabbak tavalyhoz képest – idézte a közlemény Balogh Lászlót.
Az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte: tulajdonosok az országos és budapesti átlagos lakbérek növekedése miatt emelést terveznek és ezért sok bérlő kereshet olcsóbb megoldást, miután a következő hetekben, hónapokban lejár a bérleti szerződésük.
Úgy vélte: azzal, hogy a ponthatárhirdetés előtt magasabb fordulatszámra kapcsolt az albérletpiac mégsem jelent hátrányt a bérlők számára, mert így még az egyetemisták rohama előtt találhatnak maguknak megfizethetőbb lakást. A lakástulajdonsok pedig azzal számolnak, hogy heteken belül indul az egyetemisták rohama az albérletekért és az élénkülő piacon a korábbinál magasabb bérleti díjért tudják kiadni a kiürült lakásokat.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!