Az IMF rontja az idei világgazdasági előrejelzését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusi jelentésében jelentősen rontja a világgazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatos előrejelzését – mondta Ceila Pazarbasioglu, az IMF stratégiai, politikai és elemzési osztályának igazgatója a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek az indonéz Bali szigetén rendezett találkozóján.

Az emelkedő élelmiszer- és energiaárak, a feltörekvő piacokra irányuló tőkebeáramlás lassulása, a koronavírus világjárvány és a gyengülő kínai gazdasági növekedés az eddig vártnál „sokkal nagyobb kihívást jelent” a döntéshozók számára – mondta Pazarbasioglu. „Azt látjuk, hogy válság követ válságot, ami valóban sújtja a világgazdaságot” – idézte a Bloomberg Pazarbasioglu szavait.

Az IMF áprilisban az Ukrajna elleni orosz háború miatt 4,4 százalékról 3,6 százalékra csökkentette a 2022-re vonatkozó világgazdasági növekedési előrejelzését. Pazarbasioglu vasárnap azt mondta, hogy a júliusban megjelenő új becslésében az IMF „jelentősen rontja előrejelzését”.

Az IMF július 26-án teszi közzé a világgazdaság idei teljesítményére vonatkozó új várakozását.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává – közölte a pénzintézet szerdán.