Az ipari termelési adat a gazdasági növekedés lassulását jelzi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdasági növekedés az első negyedévben elérte csúcspontját és a második negyedévben megindult a GDP növekedési ütemének lassulása – erre következtetnek elemzők a júniusi ipari termelésről szerdán kiadott első becslésből.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott első becslése szerint júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év azonos hónapjában. Az előző hónaphoz viszonyítva júniusban 1,8 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás. Az első fél évben 5,4 százalékkal nőtt az ipari termelés a múlt év azonos időszakához képest.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az adatismertetés után kommentárjában leszögezte: a várakozásoktól lényegesen elmaradt az ipari termelés júniusban. A második negyedévben jelentősen, 6,2 százalékról 4,7 százalékra lassult az ipari kibocsátás növekedése, míg az első negyedévhez képest stagnált, így 4,6 százalékra lassulhatott a GDP növekedése.

Az adatok arra utalnak, hogy a magyar ipar teljesítménye lassan követi a kifejezetten gyenge európai és német konjunktúrát, azonban lényegesen jobban teljesít, amit egyes új autómodellek gyártásának felfutása, új exportkapacitások üzembe helyezése, valamint az élénk belső kereslet is támogat. A Takarékbank elemzői idén az ipari kibocsátás 5,5-6 százalék közötti növekedését várják a tavalyi 3,6 százalék után.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint az ipari termelés júniusi gyenge adata mögött vélhetően a nyári szabadságolások játszottak szerepet, amelynek hatását felerősíthette az is, hogy kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint egy évvel korábban. A második negyedéves teljes adatsor alapján a kiskereskedelem után az ipar is az általános növekedés lassulását jelzi. Minden jel arra utal, hogy az első negyedévi kiugró GDP-növekedés lehetett a csúcspont, és a gazdasági növekedés fokozatos fékeződése már folyamatban van.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője szerint a kedvező áprilisi és májusi adatok után a kedvezőtlenebb június mögött elsősorban a német ipari termelés gyengélkedése áll, amely feltehetően most kezdett el begyűrűzni a magyar gazdaságba. Ennek ellenére úgy véli, az ipar a második negyedévben is érdemben hozzá tudott járulni a GDP növekedéshez, azonban a következő negyedévekben több külső kockázati tényező (német gazdasági teljesítmény, kereskedelmi háború) is befolyást gyakorolhat az ipari termelés alakulására.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Jóval az infláció alatt emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán friss kgfb-indexe alapján.

2023. május 31.

Cégsikerek: Újra nyereséggel zárt a Budapest Airport, rekordév a Garantiqa mögött

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a COVID időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik – jelentette be szerdán közleményében a repülőtér üzemeltető társaság. Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2022-ben, 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé; a kezességvállalási portfólió 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett, ezzel a társaság már 3065 milliárd forint hitel felvételéhez segítette hozzá a magyar kkv szektort – közölte a társaság szerdán.