A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bemutatták a GVH új szakkönyvsorozatának első kiadványát, amely a közbeszerzés és a versenyjog viszonyrendszerét járja körül – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
A kötetet bemutató eseményen a hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy a tisztességes gazdasági verseny csak úgy biztosítható, ha a jogsértők nem találnak kiskaput. Rigó Csaba Balázs a közlemény szerint közölte, hogy az elmúlt két évben körülbelül 2 milliárd forint értékben szabtak ki bírságot a közbeszerzési kartellezőkre. Hatékony feltárásukat a GVH továbbra folytatja, a jogkövető vállalkozásokat pedig segíteni fogja – tette hozzá.
A Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke a rendezvényen közös érdeknek nevezte a közpénzek ésszerű és hatékony felhasználását, a piaci verseny tisztaságát. Ennek védelmét Kovács László megfelelő garanciákkal látja biztosítottnak – írták. A Közbeszerzés és versenyjog című tanulmánykötetet a GVH honlapján tették közzé – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!