Csődtörvény: tovább aggódhatnak a cégvezetők a felelősségre vonás miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalatok ügyvezetőinek anyagi felelősségét érintően tavaly jelentős változás történt a csődtörvényben, amit a koronavírus okozta gazdasági krízis szinte teljesen háttérbe szorított – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Amennyiben a bíróság megállapítja a felszámolási eljárás alatt, hogy egy társaság korábbi vezetője a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben nem a hitelezők érdekeinek figyelembe vételével járt el, akkor egészen hosszú időre a magánvagyona is veszélybe kerülhet – mutat rá dr. Brózmann Attila, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Öt év áll rendelkezésre perelni

Korábban ugyanis a felelősségmegállapítás után 90 nap állt rendelkezésre, hogy a hitelezők vagy a felszámoló pert indítson a társaság egykori vezetője ellen, amelyben követeléseik kiegyenlítését kérhették az ügyvezető magánvagyonából. Az elmúlt évi módosítások után azonban már öt év áll rendelkezésre, hogy ezt a marasztalási eljárást elindítsák ellene.

csődtörvény

„Tisztában kell lenni, hogy a felelősség akkor is megállapítható, ha a vezetői tisztség betöltése csupán névleges volt. Sőt, az árnyékvezető, vagyis azon személy, aki ugyan nincs bejegyezve a cégjegyzékbe, ám a társaság döntéseinek meghozatalára mégis ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt, esetében is ez a helyzet. Éppen ezért az elévülési idő ilyen mértékű meghosszabbítása a cégvezetői feladatokat vagy irányítást ellátók körében nagyon körültekintő magatartást vár el” – hívja fel a figyelmet dr. Brózmann Attila.

A perek 36 százalékát a NAV indítja

A rendelkezésre álló statisztikai adatok szerint ráadásul az ilyen perek komoly összegekről szólnak. Egyes statisztikák szerint az elindított perek 56 százalékában ugyanis 10 millió forint feletti összegre kérték a felelősség megállapítását. Az elsőfokú bíróságok pedig az eljárások kétharmadában helyt is adtak a kereseteknek. A Bán és Karika által gyűjtött adatok szerint egyébként az ilyen perek 49 százalékát a magánjogi hitelezők, 36 százalékát a Nemzeti Adó és Vámhivatal, míg 15 százalékát a szóban forgó társaság felszámolója indította.

Amennyiben az ügyvezető úgy gondolja, hogy a társaságánál közel a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, akkor a felelősség alóli mentesülés érdekében haladéktalanul hívja össze a taggyűlést. Ezen dokumentálhatóan olyan tájékoztatást kell adni, amiből kiderül a vállalat helyzete és egyben észszerű intézkedési javaslattal is szükségszerű előállnia. Legalább ennyire hangsúlyos, hogy mindezek mellett semmilyen további intézkedést ne tegyen, amivel a hitelezői veszteségeket növelheti. Ebben az esetben a cég vezetője elkerülheti a felelősséget – derül ki az act Bán és Karika közleményéből.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.