Csökkent a német GDP


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Végleges adatok szerint a német GDP 0,1 százalékkal csökkent a második negyedévben, negyedéves összevetésben.

A második negyedévben csökkent a német bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó keddi jelentése szerint.

A második negyedévben a német bruttó hazai termék (GDP) szezonális kiigazítással az előzetes kalkulációval megegyező 0,1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, az első negyedévben elért 0,4 százalékos negyedéves növekedés után.

A második negyedévben naptári kiigazítással 0,4 százalékos éves GDP-növekedést ért el a német gazdaság, lassabbat az első negyedévi 0,9 százalékos éves növekedésnél. Az idei második negyedév egy munkanappal volt rövidebb a tavalyinál.

Az export 1,3 százalékkal, az import 0,3 százalékkal csökkent, míg a lakossági fogyasztás 0,1 százalékkal emelkedett

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. augusztus 23.

Csökkentek az adóbevételek Németországban

A szövetségi pénzügyminisztérium csütörtöki adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 1,6 százalékkal kevesebb adóbevétel keletkezett. Júniusban még 6,8 százalékos növekedést regisztráltak.
2019. augusztus 26.

Recesszió közeleg Németországban

A vártnál is erőseb mértékben, közel hétéves mélypontra csökkent az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe augusztusban. A jelek szerint a kereskedelmi viták elmélyülése recesszió felé taszítja a legnagyobb európai gazdaságot.