DH: újabb igénylői kör pályázhat a falusi csok támogatásaira


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagyvárosok tágabb vonzáskörzetére is kiterjed a falusi csok, így további házvásárlók jelentkezhetnek a támogatásért – közölte a Duna House.

Az ingatlanközvetítő elsősorban azért számít újabb igénylésekre, mert az agglomerációba eső települések népszerűsége országszerte megugrott. A falusi csok az 5 ezer lakosnál kisebb helységek több mint 93 százalékában érhető el, ami az ingatlantranzakciók 10-15 százalékát érintheti – tették hozzá.

Budapesttől legalább 50 kilométerre lehet ilyen településeket találni, ami legalább 1 órás ingázást jelenthet naponta a Duna House szerint. Ennek ellenére – mint írták – a program végéig, 2022 júliusáig még legalább közel 55 milliárd forintnyi támogatás érkezik a kistelepülések ingatlanpiacára. A járványhelyzet miatt egyre többen hajlandók egyre távolabb költözni a nagyvárosoktól a 10-20 százalékos áremelkedés ellenére is – indokolták az előrejelzésüket.

A falusi csok 2022 júliusáig még biztosan igényelhető – közölte nemrég a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár hozzátette, hogy a támogatást mindenki megkapja, aki sikeres kérelmet nyújt be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. december 29.

Falusi csok: kétszázzal több helyen lesz igényelhető jövőre

Tovább bővíti a kormány a falusi csok-kal érintett települések listáját, így januártól már 2678 településen – Magyarország ötezer lakos alatti településeinek több mint 93 százalékán – lesz elérhető a támogatás – közölte a Miniszterelnökség.
2020. január 13.

Idén is folytatódik a falusi csok

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás, január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.