Digitális pénztárca – virtuális erszény


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nincs már messze az az idő, amikor mindazok az igazolványok, bank- és hűségkártyák beköltöznek a digitális tárcákba, amelyekkel valaha az erszényünket tömtük ki. „Az ügyfelek életét nagyban megkönnyíti, ha mindent egy helyen, a kezük ügyében lévő okostelefonon gyorsan intézhetnek, legyen szó pénzátutalásról, vagy egy biztosítás megkötéséről” – nyilatkozta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője egy csütörtöki, szakmai rendezvényen.

Ma már minden negyedik hazai bankkártyát digitalizálnak, vagyis nincs feltétlenül szükség magára a plasztik lapra – a fizetéshez elegendő az okostelefon használata is, amennyiben a bankkártya adatait előzetesen rögzítették egy úgynevezett digitális tárcában. Ezek a virtuális megoldások már egy jó évtizede velünk vannak, de Magyarországon az ügyfelek inkább csak az utóbbi években kezdték használni őket. A digitális fizetési megoldások terjedését nagyban segítik az olyan mobilbanki applikációk is, mint a K&H-é. Egyetlen applikációban, egyszeri azonosítási folyamatot követően számos ügyet el lehet intézni: egyszerre van jelen a banki- és a biztosítási szolgáltatás. „Biztosítást kevesebbszer kötnek az emberek, mint ahányszor a napi pénzügyeiket kell intézni, viszont a mobilbankban természetes helye van a biztosításnak” – mondta Németh Balázs, hozzátéve, hogy mindez különösen igaz, ha a kárügyeiket is tudják a mobilbankban intézni, ahogy ezt a K&H esetében meg is tehetik. Az innovációs vezető a természetes módon „összecsomagolt” megoldásokban hisz. Ilyennek nevezte egyebek között a mobilitáshoz kötődő szolgáltatásokat. A K&H mobilbankjában, a K&H+ szolgáltatásának köszönhetően lehet közlekedési jegyet is váltani, mely nagy népszerűségnek örvend.egyre összetettebb szolgáltatások a mobilbankbanKülönösen kedvező, hogy ma már az ügyfelek tájékozódását segíti Kate, a K&H személyes digitális asszisztense, aki egyre inkább nélkülözhetetlen lesz, minél összetettebbé válnak a mobilbankban elérhető szolgáltatások.A kiterjesztett mobilbanki szolgáltatások további fejlődése előtt még hatalmas távlatok nyílnak. A K&H anyabankjánál, a belga KBC-nél például már a mobilbankban nem csak a kárbejelentés, de a kárfelmérés is elintézhető, sőt 1-2 nap alatt meg is javítják a sérült autót – persze nem totálkár esetén. Ugyancsak a KBC-nél vezették be a Kate Coint, ezt az úgynevezett „programozott pénzt”, amelyet normál kereskedelmi forgalomban nem, csak a KBC pénzügyi termékeire, és a vele szerződött cégek szolgáltatásaira lehet elkölteni.Németh Balázs szerint a mobilapplikációk fejlődése kedvező irányba nyomja a pénzügyi termékek fejlesztését is, mert a végletekig le kell egyszerűsíteni a szolgáltatásokat ahhoz, hogy mindenki számára érthető módon, az okostelefon képernyőjén néhány kattintással igénybe lehessen ezeket venni.szupertárcákba egyesült adatokA K&H innovációs vezetője további fejlődési lehetőséget lát abban, hogy az állami közhiteles nyilvántartások, az egészségügyi információk, valamint a pénzügyi szolgáltatások egyetlen szupertárcában egyesüljenek. „Kézenfekvő, hogy a digitális szolgáltatásokban élenjáró bankszektor ebben is úttörőszerepet vállaljon” – hangsúlyozta Németh Balázs. A banki kapcsolat ugyanis annyira bizalmi alapon nyugszik, hogy az ügyfelek elfogadnák, ha más jellegű adataikhoz is a banki digitális tárcán keresztül férnének hozzá. Így nem lenne szükség számtalan biztonsági kód megtanulására, többszöri azonosításra, hanem néhány klikkeléssel el lehetne jutni például az egyetemi oklevélhez, a vezetői engedélyhez vagy az egészségügyi kórtörténethez is, miközben persze pénzügyeket is zavartalanul lehet intézni. Az ügyfelek egyre érzékenyebbek, egyre inkább szeretnék tudni, hogy mi is történik a személyes adataikkal: kik, hol tárolják azokat és mire használják fel? Ugyancsak kiélezett kérdéssé vált a kiberbiztonság – mert a bűnözés fő színtere is áttevődött a digitális térbe.Németh Balázs és a K&H kiemelkedően fontos feladatnak tartja a banki- és biztosítói ügyfelek edukációját, valamint a biztonsági szempontok fokozott szem előtt tartása érdekében a legmodernebb technológiák és módszerek alkalmazását a kiberbűnözés ellen.

Forrás: K&H Bank sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).