Drasztikusan nőtt a megszűnt cégek száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felszámolási eljárások száma harmadával, a végelszámolásoké felével nőtt 2009-ben az előző évihez képest, a csődeljárások száma ugyan hatszor lett több, de még így sem éri el a százat – közölte a feketelista.hu.

Tavaly összesen 14.606 társaság ellen indult felszámolás, a megelőző két esztendőben évente átlagosan tízezer volt a számuk.

Az ország egyes térségeit nézve – gazdasági súlyánál fogva – Budapesten indult a legtöbb felszámolási eljárás. A fővárosban az előző évi 2.984-hez képest tavaly 4.710 esetben kezdeményeztek eljárást a fizetőképtelen cégek ellen. Pest megyében 1.341, Szabolcs-Szatmárban 1.337 céget számoltak fel tavaly.

Végelszámolás sorsára tavaly 9.890 cég jutott, csaknem kétszer annyi, mint 2008-ban. A végelszámolás annyiban különbözik a felszámolástól, hogy azt mindig a cég tulajdonosai kezdeményezik, és elvileg van elég vagyon a tartozások kifizetésére. Amennyiben az eljárás közben kiderül, hogy a vagyon elfogyott, és van még adósság, akkor a végelszámolás felszámolássá alakul át. Természetesen a statisztikában itt is Budapest és Pest megye vezet: az összes végelszámolás több, mint fele (5.578) a fővárosra esett.

A csődeljárások száma az előző két esztendőhöz képest tavaly megtöbbszöröződött: 2007-ben 29, 2008-ban 13 csődeljárásról számoltak be a statisztikák, az elmúlt esztendőben viszont már 81-ről tudósít a feketlista.hu, és a társaságok több, mint a fele (42) a fővárosban volt bejegyezve.

Fontos tudni, hogy a 2009. szeptemberétől hatályos, módosított csődtörvény nem a felszámolást, hanem a cég reorganizációján alapuló csődeljárást helyezi előtérbe.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).