A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
A közleményben Fülöp Krisztiánt, a Credipass magyarországi vezetőjét idézték, aki szerint a kétgyermekes csok plusz támogatott hitel havi törlesztőrészlete 50 ezer forinttal alacsonyabb is lehet, mint egy 30 millió forintos, 25 éves futamidejű piaci hitelé, ami évente 600 ezer forintot jelent a családoknak. Ebben még nincs is benne az illetékmentesség. Egy 6,3 százalékos kamatozású piaci lakáshitellel összehasonlítva, és a hitel teljes visszafizetését tekintve, közel 20 millió forint maradhat az ügyfelek zsebében a futamidő leteltével. Ez már tartalmazza a megspórolt vagyonszerzési illeték összegét is, amely minden esetben az ingatlan vételárának 4 százaléka – tette hozzá a szakértő.
A Duna House idei első negyedéves értékesítési adatai alapján a fővárosban átlagosan 54 millió forintért vásároltak ingatlant az érdeklődők – ennél a vételárnál az illeték összege 2 millió 160 ezer forint. Ezt mind a csok plusszal, mind pedig a falusi csokkal teljes mértékben elengedi a hatóság.
Az elemzésben kitérnek arra is, hogy tavaly év végén még arról szóltak a hírek, hogy az új csok plusz esetén az ingatlan vételárának 80 millió forintot meghaladó részére szükséges illetéket fizetni, azonban ezt a felső korlátot december végével kivezették, így a mostani jogszabályban már nincs ilyen típusú vételárra vonatkozó korlátozás, illetve az is fontos kitétel, hogy a csok plusz maximum 150 millió forintos vételárig vehető igénybe.
A Duna House végezetül arra figyelmeztet, hogy a vásárlást követően a NAV helyszíni szemlét tarthat az ingatlanban, ugyanis az illeték kiszabásáról szóló határozatot akkor is megkapják az ügyfelek, ha illetékmentes a vásárlás. Helyszíni szemlét általában akkor tart a hatóság, amennyiben az ingatlan vételára jelentősen eltér a piaci ártól.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!