Egy angol bárd Itáliában – középkori kereskedelem, mai tanulságokkal

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mi köze lehet a világ leghíresebb drámaírójának az üzleti élethez? Azon kívül, persze, hogy ő maga is remek üzlet, már századok óta. Képzeljük el őt most zöldfülű ifjoncként, aki Itáliában igyekszik magába szívni a vállalkozás minden csínját-bínját!

Shakespeare maga a rejtély – amilyen sokszor és sokat beszélünk róla, valójában olyan keveset tudunk az életéről. Amit mégis tudunk – tudni vélünk – az is nagyrészt találgatás, a kevés biztos adatra épített találgatás.

Így például arról van adatunk, hogy Shakespeare vadorzás vádja miatt menekülni kényszerült a szülővárosból – ez 1586-ban lehetett. A derék londoniak legközelebb azonban már csak 1589-ban találkozhattak vele, az addig eltelt három évről biztos tudásunk nincs, csak a képzeletünket hívhatjuk segítségül.

Hősünk ifjú – 1589-ben még csak 25 esztendős volt – és minden bizonnyal elég kalandvágyó is volt ahhoz, hogy mint oly sok angol fiatalember, ő is hajózással próbálkozzon.

Matróz is lehetett, kereskedő is, egyesek szerint kalóznak állt. Annyi szinte bizonyos, hogy járt Itáliában. Velencében játszódó színjátékai (Othello, Velencei kalmár) ottani helyismeretről árulkodnak.

Ráadásul valamelyest tudott olaszul is, olasz novellákat eredetiben is olvasott. Sőt, rossz nyelvek szerint gyakorta félre is értett. Persze, ha igaz – mint hírlik róla-, hogy előszeretettel használta fel mások kevésbé jól, vagy mi tagadás, igencsak silányra sikerült írásait a maga munkáihoz, akkor lehetséges, hogy remekművei egy részét ilyen félreértéseknek, félrefordításoknak köszönhetjük. Soha rosszabbat a világirodalomnak!

Az is valószínű, hogy Shakespeare, az üzletember is Itáliában „született”, kereskedelmi ismereteit nem csupán az atyai házból hozta.

De mi mindent tanulhatott, milyen jó kalmári fortélyt, tudást sajátíthatott el az itáliai évek alatt, és főleg, ki lehetett a mentora?

Lehet, hogy a Fugger család valamelyik tagja?

Játsszunk el ezzel a gondolattal!

Vajon hol tarthatott ekkoriban a szegény vidéki takács, Hans Fugger alapította, híres-hírhedt dinasztia az 1367-es kezdetek óta?

Shakespeare idejében már a család üzleti tevékenységének intenzitása csökkenni kezdett – persze azért nem kell sajnálnunk őket -, és a megszerzett vagyont igyekeztek olyan javakba menteni, amelyek nem értéktelenednek el.

Így például egyre több földbirtokot vásároltak, ekkor került hozzájuk Babenhausen is (ahol ma a család történetét bemutató múzeum is működik).

Az 1560-as években a család üzleti mérlege már nem mutatott olyan fényesen, mint korában. Az 5 600 000 aranyról szóló követelésekkel szemben a kintlévőségük 5 400 000 arany volt.

A família azonban mindig is – legalábbis az 1600-as évek második feléig (1658-ig), amikor is megelégedtek birtokaik jövedelmeivel – több lábon állt.

Üzleti tevékenységük gerincét a bányászat, kereskedelem, pénzverés, és az évek múltával mindinkább a pénzkölcsönzés adta. (Fugger Jakab 1516-ban VIII. Henrik angol királlyal is üzleteket kötött különféle kölcsönökről.)

Bár mindezeket nem mindig kísérte siker – ahogyan az üzleti életben ez máig előfordul-, a hatalmuk és a vagyonuk a fel-felbukkanó csődök ellenére is egyre magasabbra tornyosult. Másfélszáz év alatt a Német-római Birodalom vagyonának tizede jutott a kezükre.

Igaz, a pénzkölcsönzés Angliában is virágzott akkortájt: az országot a tíz százalékos kamat miatt az uzsorások paradicsomának tartották I. Erzsébet idején.

Amikor a bárd tehát – a találgatások szerint – Itáliába érkezett, a Fugger család még hatalma és gazdagsága csúcsán volt, és ígéretes példáját adhatták a feltörekvő vállalkozó szellemeknek, hogy mibe – lehetőleg több mindenbe – érdemes belevágni, és a vállalkozást miként is lehet jövedelmezően működtetni.

A vállalkozói gondolkodás, a jó ötletek, a merészség, a jól kiépített üzleti kapcsolatok sem visznek azonban messzire, ha nem támaszkodhatnak stabil hátországra.

A Fugger-vállalkozások sem működhettek volna olyan eredményesen, ha üzleti nyilvántartásaik nem elég precízek és hatékonyak.

Főkönyvelőjük – Matthäus Schwaz – szakmai zseni volt, megteremtette a hármas könyvelés rendszerét. Az általa kialakított szisztémában nemcsak a „tartozik” és „követel” oldal folyamatos összevetése és a mindenkor rendelkezésre álló források voltak nyomon követhetők, hanem a harmadik pillérrel, az ellenőrzést, a revizori tevékenységet is bevitték a gyakorlatba.

Matthäus Schwaz a Louvre-ban kiállított festmányen

Ehhez a főkönyvet két részre osztotta, a „személyek számlakönyvére” vagy más néven tartozások könyvére és a „tárgyak számlakönyvére” vagy más néven Capusra. Ráadásul készített egy „költség könyvecskét” a kiadásoknak, fogyasztási adónak stb. valamint egy „titkos könyvet” a nagy fontosságú eseményeknek, amely az egyenes adók belső kalkulációja mellett elsődlegesen a nyereség- és veszteségszámlákat tartalmazta. (Schwaz „Könyvelési minta” című könyve az üzleti élet alapkönyvének számított évszázadokon keresztül.)

Ha kifejezetten a hármas könyvelés rendszerében Shakespeare nem is mélyülhetett el, de azt felismerhette, hogy milyen nagyon fontos az üzleti életben a könyvelés, úgy általában is.

Itáliában – és a korabeli Európában, így Angliában is – akkoriban már ismert volt az üzleti világban egy nem kevésbé zseniális matematikus, Luca Pacioli matematikai enciklopédiája, amelyben önálló fejezetet szánt a könyvelési ismereteknek. Könyve volt az első, amely egységesen tartalmazta, amit abban az időben a könyvvezetésről tudni lehetett. Pacioli műve gyorsan elterjedt Európában, több nyelvre lefordították a megjelenését (1494) követő évtizedekben, így ismertté vált a francia, a német és az angol nyelvterületeken, de a németalföldi területeken is. A kezdődő kapitalista fejlődésnek – Itálián kívül – ezek voltak a legfontosabb helyszínei. Pacioli könyve kiválóan alkalmas volt tankönyvként is, olyannyira, hogy maga Schwaz is ebből tanulta meg azokat az alapokat, melyekre építve továbbfejlesztette a könyvvitelt.

Ízelítőül, a manapság „Tartozik” és „Követel” megjelölt kategóriák magyarázatául: Pacioli szerint „A Naplóban – főként Velencében – használatos két kifejezés: az egyik a ‘HOVÁ’, a másik a ‘HONNAN’; mit kell ezekkel megjelölni:

ét kifejezést használunk tehát az említett Naplóban: Az egyik a ‘HOVÁ’, másik pedig a ‘HONNAN’. Mind a kettőnek megvan az ezen célra fenntartott értelmezése: A ‘HOVÁ’-val mindig az ‘ADÓS’-t jelöljük, akárhány személyről-dologról, egyről vagy többről van szó; a ‘HONNAN’-nal pedig a ‘HITELEZŐ’-t, ugyancsak akárhány, egy vagy több személyről-dologról van szó.”

Elviekben tehát Shakespeare hazájában is felcsipegethetett ezt-azt a könyvvitelről, és ha Itáliában nem is múlatta ennek további tanulmányozásával az időt, a derék olasz kereskedők példáján azt mindenképpen felismerhette, milyen fontos szerepe van ezeknek a nyilvántartásoknak a sikeres vállalkozásban.

Az Angliában is ismert, Pacioli által leírt módszernek egyébként számos előnye volt a korábbi nyilvántartásokhoz képest:

– egyrészt elválasztotta az üzleti tevékenységet a magántevékenységtől (ez napjainkban is fontos szempont). Az üzleti vagyon, bevétel, jövedelem önálló értelmet nyert, és – általában – nem keveredett a magán (családi) vagyonnal. (Ez a szétválasztás még ma is gondot okoz sok vállalkozónak, és ez vezethet akár vagyonosodási vizsgálathoz is!)

– Az egyes ügyletek funkciók szerint két helyre történő könyvelésével (ezért kettős az elnevezése) a nyilvántartás önmagában hordozta az ellenőrizhetőséget is.

– Folyamatosan nyomon követhető volt a könyvelés alapján a vagyoni helyzet, a tevékenység eredményessége, illetve a pénzügyi helyzete, fizetőképessége is. Pacioli a készpénzre és a vagyoni helyzetre külön is felhívta a figyelmet, mint amelyek a jó kereskedőnek fontosak kell hogy legyenek. (A cash-flow és a cég tőkéjének helyzete mai jelentősége ugyancsak vitán felüli.)

– A folyamatosan vezetett nyilvántartásokból ráadásul – viszonylag könnyen – további hasznos információkhoz juthat a vállalkozó (például: mérleg, eredménykimutatás, egyes tevékenységek elkülönült bemutatása, elemzése).

Lényeges érv a kettős könyvvitel rendszere mellett, hogy azt akkoriban kötelező előírások alapján kezdték el alkalmazni, hanem azért, mert belátták annak fontosságát, előnyeit. Az adózáshoz fűződő kapcsolata – igen, már akkor is volt ilyesmi – sem jelentéktelen, sőt erről már Pacioli is írt könyvében a „Hogyan számoljunk el Velencében a Vásári Hatósággal és a bérhivatalokkal, és hogyan írjuk tételeiket az Emlékeztetőbe, a Naplóba és a Főkönyvbe” című részében.

Luca Pacioli

Összefoglalva tehát, a drámafejedelem ráébredhetett Itáliában a „ne tegyünk minden tojást egy kosárba” alapelv igazságára, annak fontosságára, hogy a vállalkozás lehetőleg álljon több lábon, azaz folytasson többféle tevékenységet. Ő maga is így járt el: birtokai mellett más forrásokból, így például pénzkölcsönzésből is származott (nem is kevés) bevétele, és darabjaiért kapott díjazása mellett, az előadások jegybevételéből is részesedést kapott.

Igencsak előnyös szerződéseket sikerült kötnie ez ügyben, így azt a tanulságot is leszűrhetjük, miszerint szerződni tudni kell – manapság ez már inkább jogász bevonását jelenti, mintsem a bárd korának kevésbé kifinomult módszereit.

Persze nem biztatnék egyetlen vállalkozót sem arra, hogy uzsorakamatokra építse cége jövőjét, de az átgondolt üzleti modell és az a mögött álló üzleti terv akár tetemes versenyelőnyt is jelenthet azon vállalkozásokkal szemben- vannak ilyenek-, amelyek a „gyakorlatban majd eldől” felkiáltással spórolják meg a tervezéssel töltött időt. (Vagy bejön, vagy nem…)

A számvitel pedig felbecsülhetetlen segítője lehet a cég döntéshozóinak, feltéve, hogy rendelkeznek legalább a könyvvitel alapjainak ismeretével, és a vezetői információs rendszert is tevékenységükre szabva építik ki. Például a folyamatszemléletű önköltségszámítás és az ezt támogató analitikus nyilvántartások, valamint ezek kapcsolata a költséghelyek, költségviselők számláival, a költségszámok megfelelő mélységű részletezettsége, stb. sokat tehet azért, hogy a társaság képes legyen megalapozott pénzügyi döntéseket hozni.

Biztos vagyok benne, hogy a bárd könyvelése is precíz és pontos volt – akár kettős, akár hármas, vagy „csak” valamiféle napló…

A Fuggerek pedig a bárd korát követő századokban sem tétlenkedtek. Sőt! Ők voltak azok, akik elsőkként ismerték fel, hogy az üzleti életben az információ a legnagyobb érték, és ebből következően csak az tud sikeres üzleteket kötni, aki ott van a „dolgok sűrűjében”. Ezért a Fugger-képviseletek, az úgynevezett faktoriák, minden jelentősebb európai nagyvárosban jelen voltak. A dinasztia nagy öregje, Jakab erre a hálózatra alapozta magánhírszolgálatát is. Szemfüles ügynökei minden fontos információról tájékoztatták a helyi faktoriát, ahonnan a hírek beáramlottak az augsburgi központba: a kor színvonalán igen korszerű technikát alkalmaztak, a különösen fontos híreket tükörjelekkel továbbították.

Ez a rendszer igen gyors reagálást tett lehetővé számukra, így sokszor már akkor lecsaptak egy-egy üzletre, amikor a versenytársak még a lehetőséget sem ismerték fel. A minden hájjal megkent Fuggerek a mindenkinél gyorsabban megszerzett információkkal befolyásolhatták (és befolyásolták is) a piaci mozgásokat, a fejlődő nyomtatási technológiát felhasználva a fontos híreket már publikálták is, ezzel lényegében megteremtették az (üzleti) újságírást is.

Shakespeare ezt már nem élhette meg, de az, hogy tetszett volna neki, az biztos. Az sem kizárt, hogy valamely királydrámájában ilyen tükörjelekkel továbbították volna a mindent eldöntő híreket a „fő gonosznak”, vagy esetleg ellenkezőleg, a „jó fiúknak”, ahogy tetszik…

Talán nem is gondolnák, hogy a 16. században nem csak férfiak futhattak be nem mindennapi pályát az üzleti életben, a pénzügyek világában. Pedig, ha nem is volt hétköznapi dolog, azért előfordult. Nem is akármilyen példa erre – a Konstantinápolyban csak „ a Signora” – néven emlegetett bankárnő, Gracia Nasi.

Gracia kényszerből áttérített spanyol zsidók leszármazottja volt, aki megözvegyülését követően a korabeli európai kereskedelem szinte minden központjában megfordult, sikeresen gyarapítva férje borskereskedelemből meggazdagodott családjának vagyonát. Lisszabonból Antwerpenbe költözött, majd jó néhány vargabetűt követően Konstantinápolyban telepedett le. A bankárhölgy által vezetett hálózat drágakő, fűszer és bors kereskedelmével, valamint banki tevékenységekkel foglalkozott, és konstantinápolyi tartózkodása alatt még szultáni adóbérlővé is vált.

Az ő hosszú és fordulatos élettörténetében mélyedünk el legközelebb – persze könyvelőszemmel nézve is annak ma is aktuális tanulságait.