Egyre nagyobb magyar cégek húzzák le a rolót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Októberben 1305 vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás, tíz hónap alatt pedig 12 318 jutott hasonló sorsra – közölte az Opten céginformációs szolgáltató. Tavaly egész évben számoltak fel 11 515 vállalkozást, pedig az év utolsó hónapjaiban már akkor megmutatkozott a válság hatása az adatokon. A csőd- és felszámolási eljárások mellett végelszámolásból is több indult már, mint tavaly egész évben.

Immár biztossá vált, hogy az augusztusi jó hír – mindössze 566 felszámolás egy hónap alatt – csak rövid életű pozitív kilengés volt a cégstatisztikában, hiszen a szeptemberi 1409 után októberben is 1305 céggel szemben indult felszámolási eljárás. Ezzel az első 10 hónapban bejelentett felszámolások száma 12 318-ra emelkedett, ami 31 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest.

„Az évnek ebben a szakaszában már tavaly is éreztette hatását a válság, ezért a felszámolások növekedési üteme lassul. Nem jó jel azonban, hogy ismét az év első felére jellemző igen magas havi adatokat látunk – véli Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. „”A válság még nem ért véget, és még optimista becslések szerint is 2010 második-harmadik negyedévéig számolnunk kell vele.” A felszámolások száma október közepén lépte át a tavalyi, akkor negatív rekordnak számító 11515-öt, és most már valószínűnek tűnik, hogy év végére megközelíti vagy meg is haladja a 15000-et.

„Továbbra is igaz, hogy emelkedik a felszámolás alá eső cégek megelőző évi árbevételének átlaga, vagyis egyre nagyobb cégek mennek tönkre, és egyre több állás szűnik meg” – véli az Opten igazgatója. Különösen igaz ez akkor, ha a végelszámolásokat is figyelembe vesszük. Ezekből idén már 10841-et kezdeményeztek a tulajdonosok, míg tavaly egész évben nem egészen 9700-at. A növekedés itt 34 százalékos, és a végelszámolások több mint 20 százaléka idővel átfordul felszámolásba. Az igazgató szerint ez a folyamat visszahat a gazdaság egészére, ami új jelenség. A korábbi években ugyanis a felszámolások ingadozása nem járt valódi gazdasági hatással, mert főként mikrovállalkozásokról volt szó, és – különösen a végelszámolásoknál – ezek egy része is inkább adózási megfontolásokból, semmint valós gazdasági események miatt szűnt meg vagy alakult újjá.

Újjáalakulásról egyébként mostanában nemigen beszélhetünk. A cégalapítási kedv február óta lassan, de biztosan csökken. Októberben 4500 új céget jegyeztek be, szemben a tavalyi 4900-zal, így az első tíz hónapban alapított új cégek száma 38 650-re csökkent a tavalyi 40 600-ról. „Történik ez annak ellenére, hogy a hatóságok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy egyre olcsóbb és egyszerűbb legyen a cégalapítás. Pedig ennek éppen az ellenkezőjére lenne szükség egy olyan országban, ahol népességszámhoz viszonyítva körülbelül négyszer-ötször annyi társas vállalkozás van a piacon, mint a fejlett országokban” – figyelmeztet az Opten stratégiai igazgatója.

Forrás: Privátbankár


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.