A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A Nestlé bejelentette, hogy értékesíti a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona (A.R.M. Alba Régia Mercator Kft.) számára, derül ki a cég közleményéből.
„Meggyőződésünk, hogy a Cerbonánál jó kezekben lesz a Boci, és a jövőben is biztosított a nagy tradícióval rendelkező ikonikus márka sikere Magyarországon” – mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft ügyvezetője. A Nestlé 1991-ben, a privatizáció során vette meg a márkákat a Szerencsi Édesipari Vállalattal.
„Örülünk annak, hogy a népszerű márkákat megvásárolhattuk, és a Cerbona biztosíthatja további növekedésüket” – mondta Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!