Elérhető az orszagberlet.hu weboldal


Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását – közölte a cégcsoport hétfőn.

Kiemelték, hogy több ezer, de akár több tízezer forinttal csökkenhet a családok havi közlekedési ráfordítása, amennyiben a szülők és a gyerekek is rendszeresen ingáznak a munkahelyük, illetve az iskolájuk és az otthonuk között.

A tájékoztatás szerint a mobileszközökre letölthető MÁVappban április utolsó hetétől indul el az új, kedvező árú bérletkonstrukció értékesítése.

A vármegye- és országbérlet bemutatására létrehozott külön honlap tizenkilenc vármegye térképén ábrázolja az elérhető helyközi távolsági buszokat és a vasúthálózatot. Ugyancsak térképen kereshetők ki az értékesítőhelyek, amelyek között külön jegypénztárakra és automatákra is lehet keresni.

A portál egyik hangsúlyos eleme, hogy a gyakran igénybe vett útvonal jelenlegi bérletárait összehasonlítja az új vármegyebérlet 9450 forintos árával, így szemléltetve, hogy az új típusú bérlettel mennyit takaríthatnak meg az utasok havonta. Emellett a rendszeresen hosszabb távú, több vármegyét érintő utazásokat tervezők arra is választ kaphatnak, hogy a 18 900 forintba kerülő országbérlet mennyi spórolást jelenthet a korábbi díjtermékekkel szemben – írják a közleményben.

A honlap a viszonylati összehasonlításokat nemcsak a teljesárú bérletekre kiszámítva mutatja meg, hanem a nappali vagy esti tagozatos tanulók, illetve a jogszabály szerinti jogosultak számára 90 százalékos kedvezménnyel váltható bérletek áraival is összeméri a lehetőségeket. A 90 százalékos kedvezményre jogosultak a vármegyebérletet 945, az országbérletet pedig 1890 forintért vásárolhatják meg. Az oldalon az eddig felmerült leggyakoribb kérdéseket (GYIK) és azokra adott válaszokat is megtalálhatják az érdeklődők – tájékoztattak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból

Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket – közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.

2023. június 2.

Szellemi alkotások az üzleti forgalomban

Dr. Borbás Máté, az SBGK Ügyvédi Iroda ügyvédje és Keményvári Bálint, az SBGK szabadalmi ügyvivője beszéltek a szellemi tulajdonnal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és a saját tapasztalatukról a Wolters Kluwer Hungary által szervezett webináriumon május 11-én., amelyről a jelen cikkünkben számolunk be Önöknek.