Megugrott a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Majdnem kétszer több felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban – derül ki a világ egyik legnagyobb hitelbiztosítója, a Coface elemzéséből. Továbbra is az építőipar számít a legrizikósabb szektornak, a legstabilabb pedig az agrárium.

A bizonytalanabbá váló tavalyi gazdasági helyzetet jól tükrözi az üzleti szféra finanszírozási helyzete. Magyarországon 2022-ben összesen 8 111 felszámolási eljárás indult, ami majdnem a duplája a 2021-es 4 359 eljárásnak – közölte a Coface, a világ egyik vezető hitelbiztosítója. A számok eltérő időbeli eloszlást mutatnak. Az összes 2022-ben indult eljárás közel hatvan százaléka az év utolsó harmadában kezdődött. Az év első nyolc hónapjában havonta átlagosan 403 eljárás indult, miközben szeptembertől kezdve a több mint kétszeresére emelkedett a felszámolások száma. „Így az idei év egyik nagy kérdése lesz, hogy ez a trend kitart-e és mikorra térhet vissza a korábbi években megszokott havi 400-450 eljárás. A másik fontos kérdés, hogy az új vállalkozások alapítása mennyire tudja kompenzálni a felszámolásokat” – mondta Kiss Henrietta, a Coface Magyarország elemzője. Rizikós ágazatok Az elemzés a fizetésképtelenség, ezen keresztül a felszámolás kockázata szempontjából veszi górcső alá a különböző szektorokat. Az ágazatok közül továbbra is az építőipar emelkedik ki a kockázatok szempontjából: messze a legtöbb felszámolást az építőiparban kezdeményezték: ebben a szaktorban az elmúlt évben 2 526 eljárás indult szemben az egy évvel korábbi 1 280-nal. Az autóipari vállalatok körében 795 felszámolást kezdeményeztek 2022-ben, míg 2021-ben csak 324-et. A magyar autóipar nehéz éveken van túl: az ágazatot sújtotta a chiphiány, az beszállítói láncok szakadozása, a beszerzési árak emelkedése és a devizaárfolyamok negatív változása. Az autógyártók a nehézségek miatt kevesebb autót állítottak elő, mint korábban, ám profitjuk jól alakult. Az ágazat igazi vesztesei részben az úgynevezett első körös, általában nemzetközi cégcsoporthoz tartozó, ezáltal védettebb beszállítók, de még inkább a második körös, gyakran önálló alkatrészszállítók – áll a Coface-elemzésben. A háztartások részére végzett szolgáltatások szektorában érdekelt vállalkozások közül 522 cég ellen indult felszámolás 2022-ben, ami 64 százalékos emelkedést jelent. A vegyes termékkörű kereskedelemben 90 százalékkal 485-re, a szállítási szektorban pedig 67 százalékkal 371-re nőtt a felszámolási eljárások száma. Végletek Magyarországon, egyik oldalon az agráriummal A legkevésbé veszélyeztetett ágazatok közé tartozik például a bőripar, amelyben tavaly mindössze két felszámolás indult, miközben 2021-ben egyáltalán nem indult eljárás. A bányászatban és az egyéb járműipari szegmensekben érdekelt cégek körében szintén mindössze egy-két felszámolási eljárást kezdeményeztek. „Szintén kedvező helyzetben van a mezőgazdaság, amely a felszámolási eljárások, így a fizetésképtelenséget tekintve legkevésbé érintett ágazatok közé tartozik. A kockázatok szempontjából az egyik végletet az építőipar jelenti, a másikat pedig az agrárium” – tette hozzá a szakember. Példaként elmondta: A mezőgazdasági termelői árak az elmúlt év első három negyedévében 49 százalékkal nőttek, a költségek 46 százalékkal emelkedtek, főként a folyó kiadások növekedése miatt. Ezek közé tartoztak az ellátási zavarok, az energiaárak emelkedése és a kedvezőtlen időjárás. Ezzel szemben az építőiparban a termelői árak növekedése a 30 százalékot sem érte el, miközben például az ellátási zavarok és az energiaárak kiugró emelkedése ezt az ágazatot is komolyan sújtotta.”

Forrás: Coface tanulmánya, a teljes tanulmány az alábbi linken elérhető:https://www.coface.hu/Hirek-es-Publikaciok/Hirek/Felszamolasi-eljarasok-Magyarorszagon-forduloponthoz-erkeztuenk


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.