Elsőfokon több év börtön a brókerbotrány ügyben


A Hungária Értékpapír Zrt. ügyében több milliárdos sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt a két tulajdonost 8, illetve 7 év börtönre, 4 társukat pedig rövidebb szabadáságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletével.

A törvényszék honlapján kedd este közzétett közlemény szerint a ceglédi székhelyű befektetési vállalkozás két volt tulajdonosa az ügy első és másodrendű vádlottja, a harmadrendű vádlott operatív igazgató volt, a negyedrendű vádlott a cég iroda- és fiókvezetője volt, az ötödrendű vádlott ügyviteli és pénztárosi feladatokat látott el, a hatodrendű vádlott – a harmadrendű édesanyja – pedig egy kft. képviselőjeként kötött ügynöki megbízási szerződést a zrt.-vel.

Az első-, másod- és harmadrendű vádlott a brókercég irányítójaként három másik társa közreműködésével több milliárd forint kárt okozott legalább 350 ügyfelnek, köztük több Pest vármegyei településnek.

A két tulajdonos kormányzati és önkormányzati megbízásokat szállított a ceglédi irodának egy állami cégtől, továbbá az alsónémedi, a fóti és a százhalombattai önkormányzattól. A brókercég érdekkörében álló cégcsoporthoz tartozó gazdasági társaságok pedig fedezet nélküli vállalati kötvényeket bocsátottak ki 2012 és 2014 között. A kötvények kibocsátásának céljaként ingatlankereskedelmet és különböző gazdasági tevékenységek finanszírozását jelölték meg, valójában azonban a társaságok nem folytattak gazdasági tevékenységet. A vádlottak a kötvényeket előnyös kamatozású, biztonságos és tőkevédett értékpapírként forgalmazták, melyeket ügyfeleik a hiányos, megtévesztő információk miatt abban a tudatban vásárolták meg, hogy befektetésük megtérülése kellően biztosított.

A Magyar Nemzeti Bank 2015 április 20-án visszavonta a társaság befektetési szolgáltatói tevékenységére vonatkozó engedélyét. Az ügyészség 2016 nyarán vádat emelt.

A törvényszék kedden 7 évre ítélte az elsőrendű vádlottat sikkasztás, több száz rendbeli csalás, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt. A másodrendű hasonló bűncselekményekért 8 évet, a harmadrendű pedig 3 évet kapott. A negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottat 1 év 2 hónap, 1 év 2 hónap, illetve 8 hónap felfüggesztett börtönre ítélte az elsőfokú bíróság.

Több vádlottnak kártérítést kell fizetnie a sértetteknek. A Budapest Környéki Törvényszék Hungária Értékpapír Zrt. ügyében kedden kihirdetett elsőfokú ítélete ügyészi, illetve vádlotti és védői fellebbezések folytán nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.