Emlékérméket bocsátott ki az MNB az OMSZ alapításának 75. évfordulója alkalmából


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) alapításának 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új 50 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot, valamint 15 ezer forintos névértékű ezüst és 3 ezer forintos névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki május 10-én, a mentők napján.

Az MNB 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérméket az ország jelentős történelmi, tudományos, kulturális eseményei, évfordulói és nemzetközi események alkalmából – emlékeztetett Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikáért felelős igazgatója az érmék sajtótájékoztatóval egybekötött hivatalos kibocsátási ünnepségén kedden Budapesten.

Mint mondta, az érmekibocsátás az ismeretterjesztés mellett a tiszteletadás, a megbecsülés kifejezésének eszközeként is szolgál. Az Országos Mentőszolgálat hazánk legnagyobb mentő- és egészségügyi intézménye, amely egy országos központtal és 19 vármegyei irányítóközponttal egységesen, jól szervezetten látja el feladatait immár 1948. május 10. óta – hangsúlyozta Pataki Tibor, hozzátéve: a mentők napjához közeledve, az alapítás 75. évfordulója alkalmából, egy fontos értékre, az Országos Mentőszolgálat munkatársainak áldozatkész munkájára szeretnék ráirányítani a figyelmet az MNB által kibocsátott törvényes fizetőeszközök, különleges érmék közvetítésével.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója kiemelte: a mentőszolgálat grafikai elemeivel ellátott pénzforgalmi érmék nem csupán megjelenítik a jeles évfordulót, hanem a társadalom széles rétegeihez eljutva kifejezik azt a megbecsülést, amit bajtársai iránt éreznek az emberek. Hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés, hogy ezekből az érmékből elsőként a szerdai ünnepségükön elismerésben részesülő 150 bajtársuk vehet át egy-egy példányt, amelyet a következő hetekben mind a 8500 bajtársukhoz eljuttatnak.

Ugyancsak a társadalmi megbecsülés és tisztelet jelképe az, hogy az MNB által készített nagyértékű emlékérme is méltó emléket fog állítani a 75 éves Országos Mentőszolgálatnak – fogalmazott, kiemelve: az idén 75 éves, egységes, állami Országos Mentőszolgálat olyan nemzeti érték, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

A kibocsátási ünnepségen az Országos Mentőszolgálat egyedi jellegzetességeit az emlékérme-tervezés szemszögéből Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője mutatta be. Debrődi Gábor, a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatója az életmentés hazai történetét ismertette, felidézve: hazánkban 1887-ben Európában az elsők között indult meg a szervezett életmentés, ekkor alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület, Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. Országos kiterjedésű mentőállomás-hálózat 1926-ban jött létre, az OMSZ alapításával 1948. május 10-től vált a mentési szolgálat egységessé és állami irányításúvá.

Mint elhangzott, az új forgalmiérme-emlékváltozat 1 millió példányban készül, míg az ezüst és színesfém emlékérmék öt-ötezer példányban verhetőek. Az 50 forintos érme megújult tematikai oldalát Kovács Zoltán, az emlékérméket Molnár Mercédesz szobrászművész tervezte. Az új 50 forintos érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő 50 forintosokéval, a tematikus oldalon azonban az életmentés nemzetközi szimbóluma, a Konstantin-kereszt látható, kiegészítve Aszklépiosz gyógyítást jelképező – botra tekeredő kígyót ábrázoló – pálcájával. Az élet csillaga, a Konstantin-kereszt ágai az életmentés folyamatának elemeit jelképezik.

A központi motívum alatt a „75 éves az Országos Mentőszolgálat” felirat és a „2023” verési évszám olvasható. Az érme előlapjának szélén található gyöngysorszegélyen belül, körvonallal határolt felső köriratban a „Magyarország” felirat látható. Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat. 12 ezer darab elsőnapi veretként sorszámozott díszcsomagolásban vásárolható meg, továbbá gyűjtői termékként 50 darab érmét tartalmazó rolnikban is elérhető lesz.

A 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmék érmeképe azonos, csak értékjelzésük tér el. Az emlékérmék előoldalán aszimmetrikus kompozícióban a Konstantin-keresztnek a részlete jelenik meg. Alsó negyedköriratban az Országos Mentőszolgálat jelmondata, a „Hivatás az életért” felirat olvasható.

Az emlékérme hátlapi motívumai azt az OMSZ egyedi jellemzőjét hangsúlyozzák ki, hogy működési területe az egész országra kiterjed. A hátoldal középpontjában Magyarország térképe látható kristályszerű ábrázolásmóddal megjelenítve rajta a mentőállomások országos hálózatát, melynek csúcspontjai az egyes mentőállomásokat jelölik. A térkép jobb alsó részét az OMSZ logója fedi. Félköriratban, fent az „Országos Mentőszolgálat”, lent az „Alapítva 1948” felirat látható.

Mindkét emlékérme átmérője 38,61 milliméter, szélük recézett. A 15 ezer forintos névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm. A 3 ezer forint névértékű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült, súlya 30,80 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, míg a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5-5 ezer darab készíthető.

Az ezüst emlékérme – a készlet függvényében – a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat egy évig névértéken vásárolható meg május 10-től az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).